Risztov Évát nagy megtiszteltetés érte
Szerző: MTI
Risztov Évát választotta a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) a világ tavalyi legjobb nyíltvízi úszójának.
A FINA Gyárfás Tamás szerkesztette szaklapja, a FINA Aquatics World Magazine bonyolította le a szavazást, amelyben a 202 tagország szakemberei tették le voksukat - összesen 671-en - öt kategóriában a 2012-ben szerintük legkiválóbban teljesítők mellett.

Risztov Éva az év nyíltvízi úszója Európában
Risztov Évát választotta az esztendő legjobb női nyíltvízi úszójának az európai szövetség (LEN), amelynek szavazásán Gyurta Dániel a második helyet szerezte meg. A londoni olimpián 10 kilométeren győztes, 27 éves magyar versenyző sikeréről szerdai hírlevelében számolt be a LEN, amely kilenc kategóriában hirdetett győztest.

Az 51 tagszövetség képviselői, sportvezetők és újságírók 2007 óta szavaznak az adott esztendőben általuk legkiválóbbnak ítélt versenyzőre, s Risztov - aki az ötkarikás játékok előtt Debrecenben, a májusi Európa-bajnokságon a normálmedencés úszásban egy ezüstöt és egy bronzot nyert - a voksok 60,3 százalékát megszerezve lett 2012 legjobbja.
Rövidpályás úszó EB - arany a zárónapon is: Jakabos Zsuzsanna másodszor is nyert
Minden napra jutott egy magyar aranyérem: az eindhoveni rövidpályás Európa-bajnokság zárónapján Jakabos Zsuzsanna 400 vegyesen magabiztosan győzött – majd 100 pillangón épphogy lemaradt a harmadik helyről, de egy újabb bronzzal igy is gyarapodott a mérleg 200 m gyorson Verrasztó Evelyn révén . Magyarország megpályázza a 2015-ös vizes vb-t
Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) a szeptember 1-jei határidő előtt benyújtotta jelentkezését a 2015. évi úszó, vízilabda, műugró, műúszó és nyíltvízi úszó világbajnokság megrendezésére - tudatta szerdán a MÚSZ az MTI-vel. A budapesti úszó Eb minden idők legnagyobb kontinensviadala lesz
E héten a LEN vezérkara látogatott el a Margitszigetre, hogy egyeztessenek a szervezőkkel a Budapesti úszó Eb előkészületeiről. Ray Kendall, az úszóbizottság titkára és Geiorgia Fyrigou Consolo, a műugró-bizottság elnökasszonya és Jennifer Gray, a szinkronúszó-bizottság alelnöke elégedett volt az előkészületekkel.
A Duna TV adhatja az úszó Eb-t, de a triatlon vb-t nem
Elképzelhető, hogy a Duna Televízió közvetíti az MTV helyett az augusztus 4. és 15. között Magyarországon megrendezendő úszó Európa-bajnokságot. A triatlon-vb-t azonban biztosan nem vállalják.


