Szlovák téli MTB maraton - Cser Gábor abszolút 5. helyen
Kis magyar küldöttség vett részt tegnap Szlovákiában az 1. Téli Maratonon, ahol a várakozásokkal ellentétben a több mint 400 induló hegyikerékpáros megúszta a hódagasztást, s bringázásra meglepően alkalmas pályán tekerhettek.
A Merida Maraton Team-CST bringásai, Cser Gábor és Balázs Soma az előkelő ötödik és hatodik helyen végeztek a felnőtt férfiak között, és Pálmai Zsolt (Hotel Yacht Club KSE) is befért az első 10-be. A versenyről Cser Gábor írt élménybeszámolót.
Többnapos MTB maraton 2011-ben - az első információk
A Sportaktív SE többnapos magyarországi hegyikerékpáros maratont szervez - erről eddig csak pletyka-szinten hallhattak a bringások. A négynapos Trans Hungária Maraton útvonala Nagymarostól Tokajig kígyózik majd, augusztus 17. és 20. között. Parti András az Euro One-Cube versenyzője 2011-ben
A 28 éves Parti András, a 2010-es Maraton- és az Olimpiai Krossz mountainbike versenyszám magyar bajnoka, valamint a mountainbike 2008-as Pekingi olimpia magyar képviselője, egy éves szerződést írt alá az idei év elején megalakult, EuroOne-Cube Pro MTB Team-hez. Az EuroOne-Cube Pro MTB Team az Európai Kerékpár Szövetég, az UCI által bejegyzett -Magyarország első és egyetlen profi - hegyi kerékpáros egyesülete. Crocodile Trophy - olimpikon kerékpárosokkal
A mindössze 25 éves svájci maraton specialista, Urs Huber győzelmével a záró időfutamon megszerezte sorozatban második elsőségét a Crocodile Trophyn.Huber mögött a korábban Olimpián aranyérmes Bart Brentjens lett a második. Több mint öt perces hátránnyal. Salzkammergut Trophy 2010 - helyzetjelentés a rajt előtt
A velo.hu helyzetjeletése a Salzkammergut Trophy rajtja előtt.
A rajtszám átvétel már teljes gőzzel zajlik és érdemes megjegyezni, hogy bár 4000 indulónál is többet várnak a rendezők, mégsem kell tömött sorokban várni a rajtcsomagunkért és nekünk nem tartott az egész procedúra tovább, mint 2 perc. A rajtszám átvételnél picit meglepődve álltunk, amikor csak felhívták figyelmünk az időmérő chip elhelyezésére, kauciót nem kell fizetni.
Az országúti bajnok helyt állt terepen
Akik ott voltak, általában megegyeztek abban, hogy az utóbbi évek egyik legjobb versenye volt a XI. Uniqa Duna Maraton, a magyar hegyikerékpáros maratonok klasszikusa. Illusztris résztvevője is volt a XI. Uniqa Duna Maratonnak idén, az országúti bajnokságokon duplázó Kusztor Péter személyében. A svájci Atlas Personal versenyzője így élte meg belülről első hegyikerékpáros versenyét.
Alpentour MTB Trophy - X2S siker Hasenfratz Péter révén
A négy napos nehéz alpesi megamaratonon a X2S-KONA TEAM színeiben induló Hasenfratz Péter a Master kategóriában 2 alkalommal nyerte a napi szakaszt, így végül nem meglepő módon az összetett verseny dobogójának is legfelső fokára állhatott! Túl a legnehezebb sivatagi napon, egyre biztosabb dobogós helyen a magyar–cseh csapat – Nissan Titan Desert kerékpár maraton
Az öt napos maraton legnehezebb napján is túlvannak a versenyzők Marokkóban. A magyar versenyzők a 135 km-es távot nemcsak becsülettel teljesítették, hanem ismét a legjobbak között értek célba, Hasenfratz Péter csapata továbbra is az összetett biztos második helyén áll – összesen 8 perc hátránnyal az elsőhöz képest! Fokozódnak a nehézségek a sivatagban, a magyarok mégis egyre jobbak – Nissan Titan Desert kerékpár maraton
A harmadik nap a verseny egyik döntő szakasza volt, a maga 103km-ével és 1800m szintemelkedésével. Ezen kívül még nehezítette a versenyt, hogy 73km-en keresztül kellett folyamatosan menni felfelé, egészen 2180m-ig, ahol már érződik az oxigénhiány hatása. Dobogós helyen a magyarok a sivatagban – Nissan Titan Desert kerékpár maraton
A Nissan Titan Desert verseny második napján, közel 94 km megtétele után stabilizálódott a magyar versenyzők pozíciója. Hasonlóan a nyitószakaszhoz, most is szinte sík volt a pálya, alig 500 m szintet kellett megmászni, de a terep nagyon nehéznek bizonyult.
Sikeresen kezdtek a sivatagban a magyar kerékpárosok – Nissan Titan Desert kerékpár maraton
Elindult az extrém sivatagi kerékpáros maraton, a Nissan Titan Desert – a kerékpársport számos világnagyságával a mezőnyben. Nemcsak a terepesek képviselik az élmezőnyt, hanem az országúti ászok közül is sokan indulnak a versenyen, hiszen viszonylag kevés a szintemelkedés és az igazán technikás szakasz. A magyar sportolók nagyon szépen mutatkoztak be már az első nap. Nissan Titan Desert - indulás Magyarországról
Hétfőn veszi kezdetét a bringás sivatagi show, a Nissan Titan Desert hegyikerékpáros maraton Marokkóban, ahol magyar versenyzők is indulnak. A maygar csapat sikersen vette az első akadályt: az indulás és a reptéri ellenőrzések próbáit. Innen nem állítja meg őket senki...
Hírlevelek feliratkozás
Látogatók
Oldalainkat 410 vendég és 0 tag böngészi



