A fáradásos törés megelőzése és kezelése
A fáradásos törés sajnos túl sok atléta szezonját megkeseríti. Dr Jordan Metzl tanácsokat ad azzal kapcsolatban, hogy hogyan kezeljük ezeket, vagy hogyan előzzük meg.
A tünetek: idővel erősödő fájdalom, amely az limitálja az egyén képességét arra, hogy megterhelje a csontot, és általában egy specifikus területre koncentrálódik.
Poór Brigitta ismét ezüstéremmel tért haza a tereptriatlon világkupáról
Szombaton rendezték az XTERRA World Tour sorozat negyedik európai fordulóját, ezúttal Görögországban. Poór Brigitta a Merida Maraton Team-CST Salomon versenyzője világbajnokokhoz méltó módon, immár a felnőtt mezőnyben, szinte végig vezetve a versenyt, a 2. helyen ért célba!
Ezzel a ranglistát továbbra is vezeti, amire eddig még nem volt példa a sportág történetében.
Terepfutók versus országúti futók
Egy sport, két kultúra. Nem szokatlan az átjárás a két sport közt, egyre több aszfaltos keres új kalandokat az ösvényeken. Míg a terepfutás és az aszfaltfutás látszólag azonos, valójában két különböző sportról és kultúráról beszélünk.
Az egész George Carlin stand upjára emlékeztet, amikor a baseball és az amerikai foci közti különbségről beszélt.
Sikeres magyar részvétel a terepfutó világbajnokságon
A fantasztikus környezetben megrendezett IAU terepfutó világbajnokságon a magyar csapat mindkét különítménye helyt állt.
A csapatverseny eredményét a legjobb három futó ideje adta, a magyarok a férfiaknál a 16. helyre kerültek. Az győzelmet a franciák szerezték meg, összesítésben közel 120 perccel az USA csapata előtt, míg a harmadik helyen a britek végeztek.
A női csaptok között francia győzelem született a spanyol illetve olasz együttes előtt. A magyar hölgyek a 12. helyen zárták a versenyt.
Immár Androiddal is működik a Suunto Ambit3 óra, szofterfrissítéssel
Sokan nagyon várták már, hogy a Suunto Ambit3 órájukat teljes mértékben kihasználhassák akkor is, ha nem IOS rendszerű okos telefonjuk van.
Az idő elérkezett, hogy a Suunto cég közzé és elérhetővé tegye Beta verziójú szoftvert. Azért a Beta verziót, mert jelenleg 7 különböző Android operációs rendszer létezik a világon, több mint 1000 féle Android készülékkel.
Hősök a Pilisben – Gyurkó Péter ezüstérme a Salomon UTH nemzetközi ultra terepfutó versenyen
Szentendre és a Pilis adott otthont a nemzetközi UltraTrail terepfutó sorozat magyar állomásának. A 111 km hosszú és 4300m szintemelkedésű versenyen a lengyel Oskar Zimny szerezte meg a győzelmet, a második helyen a X2S Superior TEAM tagja Gyurkó Péter ért célba.
19 nemzet 450 versenyzője állt rajthoz a hosszabb (111 km) és a rövidebb (52 km) távon. Szentendrén rajtolt és ért célba a mezőny, az útvonal érintette Dobogókőt, Dömöst, Visegrádot és Pilisszentlelket is.
Visszatérés a gyorsító edzésekhez terepen és országúton
Ha a szezonodat keményen (és sérülésmentesen) akarod kezdeni, akkor ez az egyik lehetséges útmutató a gyors futáshoz való felkészüléshez. Ha készen állsz, megfelelően alapoztál, akkor ezek az edzéstervek jó szolgálatot tehetnek ahhoz, hogy ismét egy magasabb szinten kezdjed el a gyorsító edzéseket.
Ezek a tanácsok nemcsak atlétáknak, hanem különösképpen triatlon, Ironman és Spartan versenyzőknek szólnak.
A las vegasi XTERRA futam győztesei Lesley Paterson és Franciso Serrano
A verseny távjai: 1,5 km úszás - 28 km MTB - 10 km terepfutás
Salomon Vertical 500 terepfutó verseny
A népszerű versenysorozat a Skyrunning itthon is méltán elismert, a terepfutas.hu csapata a Vadálló kövek - Prédikálószék kőkemény emelkedőjén és szikláin, ezen a nem könnyű terepen rendezett hasonló versenyt a hétvégén.
Az egyenkénti indítású versenyt Pelsőczy Attila nyerte, mögötte Kiss Miklós és Pálfy Márton érkeztek. Az első hölgy befutó Csernus Brigitta volt, őt Sallay Bernadett és Pénzes Erzsébet követték.
Salomon Vertical 500 - 2,5 km, 500 m+
Hogy mi ez? A Vertical 500! Ha jól emlékszem, februárban figyeltem fel erre az eseményre. Mint mindig, most is felkeltette a figyelmem az extrém kihívás.
Miért is extrém? Ha valaki ismeri Dömösön, a Szentfa kápolna és a Prédikálószék közötti szakaszt, az tudja. Aki nem annak a számok beszélnek.
Már a bejutás sem volt egyszerű. 24 óra volt a nevezésre, aztán 10 főt a szervezők választottak ki, 40-et pedig sorsoltak. Szerencsém volt, bekerültem az 50 kiválasztottba. Innen már csak készülni kellett, de előtte egy héttel még volt egy ultra is.
Atléták terepen - terepfutás vs. pálya és utcai futás
Erdélyi Zsófia és Gyürkés Viktória gondolatai a terepfutásról, edzésről és a futóversenyek (terep, aszfalt, pálya) közötti különbségről. Mindketten ismert atléták, minden típusú versenyen van tapasztalatuk (az ultra futást leszámítva): 3000 akadályon, 1500, 5000, 10000 m-en valamint országúton maratonon és félmaratonon. A mezei és más terep szakágakba is ellátogattak (több dobogós helyezéssel), edzéseik egy részét terepen végzik.
Futó edzés terepen az erősebb, gyorsabb versenyekhez
Mindig a hegyi futóedzéseket javasolom a futó és triatlon versenyzőknek is, nemcsak az atlétáknak. Bár a hegyi futás egész évben értékes edzésmódszer minden sportolónak, különösen hasznos a szezon elején, mert erőt és kitartást ad az izmoknak.
Ha a testsúlyodat a gravitáció ellenében kell mozgatni, az növeli a terhelést az izmaidon. Emellett kiemeli a futólépésed vezető fázisát (ez az a fázisa a lépésnek, ami akkor kezdődik, amikor a lábfejed közvetlenül a gravitációs központod alatt van, és afelé a pont felé tart, amikor a lábujjhegyre állsz és a lábad felemelkedik a talajról).
Miért jó még a terepfutás?
Hírlevelek feliratkozás
Látogatók
Oldalainkat 467 vendég és 0 tag böngészi



