Tisztújítás: új elnök az ernyőszervezet és a hegyikerékpáros szövetség élén
Vasárnap délelőtt a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség, délután a Magyar Kerékpársportok Szövetsége közgyűlésére került sor; a tisztújítás mindkettőn napirendre kerül. A hegyikerekesek elnöke Katona Kálmán, az ernyőszervezet vezetője Madarász Gábor lett.
Világjátékok 2013 - Magyar tájfutó kvartett jutott ki a játékokra
Két női és két férfi tájfutónk lesz ott az idei Világjátékokon. A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség tájékoztatása szerint Szerencsi Ildikó, Gyurkó Fanni, Lenkei Zsolt és Kovács Ádám szerzett kvótát.
„A tavalyi Lausanne-ban megrendezett világbajnokság eredményei alapján dőltek el az indulási jogok. A nemzetközi szövetség döntése értelmében a vb első 13 helyezett országa kvalifikálta magát, Magyarország összetettben a 12. lett, így négy versenyzőt indíthatunk” – mondta Less Áron, a magyar szövetség főtitkára.
Új elnököt és elnökséget választott a Magyar Kerékpársportok Szövetsége
Tisztújításra került sor a hétvégén a Magyar Kerékpársportok Szövetségében, az új elnök a Mountain Bike Szakági Szövetséget is irányító Katona Kálmán lett, aki mellé új alelnököket és elnökséget is választottak a küldöttek a Biker Kft. csepeli üléstermében.

Az „ernyőszövetség” éléről leköszönő elnök, Madarász Gábor értékelte először a tavasz óta végzett munkát felhívva a figyelmet azokra az eredményekre, amit a „kerékpáros élettér” elfogadtatásával kapcsolatban sikerült elérni, vagyis azokra a törekvésekre, hogy az országúton és az erdőben is legálisan sportolhassunk.
Triatlon Gála 2009
Több mint 200 triatlonos gyűlt össze péntek délután Budapesten, a Sportok Házában abból az alkalomból, hogy felelevenítsük az idei év legszebb pillanatait, és átadjuk az év legjobbjainak díjait.
Lemondott Dr. Márkus Gábor a Triatlon Szövetség alelnöke
Dr. Márkus Gábor, a Magyar Triatlon Szövetség alelnöke, 2009.08.24-i hatállyal lemondott a szövetségben betöltött alelnöki posztjáról. Az elnökség megköszönte Dr. Márkus Gábor hosszú éveken keresztül végzett elnökségi munkáját és számít arra, hogy a továbbiakban is segíteni fogja a hazai triatlon sportot abban, hogy a felnőtt mezőnyben is felzárkózzon a világ élvonalához. Hírlevelek feliratkozás
Látogatók
Oldalainkat 781 vendég és 0 tag böngészi



