128 millió forint jut szabadidős sporteseményekre
- Állapot: Archív
A Mozdulj, Magyarország! program keretében 128 millió forintot kap 108 nyertes pályázó szabadidős sportesemények lebonyolítására - tájékoztatta Simóka Beáta sportszakállamtitkár kedden az MTI-t. Simóka elmondta, hogy négy nagy kategóriában összesen 186 pályázat érkezett be, ezekből 168 volt érvényes, s végül 108 tekintheti magát nyertesnek. „A pályázatokban az összigény 415 millió forint volt, ez is mutatja, hogy népszerű a Mozdulj, Magyarország! program, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az egészséges életmódra és testmozgás fontosságára. A válság ellenére az erre a célra előirányzott 128 millió 400 ezer forintot kapják meg a pályázók” – nyilatkozott a sportszakállamtitkár. A nyerteseknek 2010. áprilisig kell a vállalt programokat lebonyolítani.
Forrás: sportgeza.hu
Tóth Viktor
A www.terepsport.hu oldal főszerkesztője, koordinátora. A X2S TEAM edzője és versenyzője.
1999 óta vegán sportoló, edző. Tereptriatlon korosztályos Európa-bajnoki dobogós, Európa-kupa ezüstérmes, többszörös országos bajnok.
2012 óta az OCR sport magyarországi bevezetésén dolgozik, többszörös Spartan dobogós. 2016-ban alapítója a Magyar OCR Szövetségnek (HOCRA), azóta is aktív szerepet játszik a sportág fejlődésében, a szövetségi munkában.
Két születésüktől vegán gyermek édesapja.
Webhely: www.triatlonedzo.hu/Legfrissebbek a szerzőtől: Tóth Viktor
- Aleksandra Taistra teljesítette az egyik legnehezebb női mászóútvonalat: Alfredo Alfredo (7a/5.11d)
- Nagyatád 2026: Zelinka történelmi győzelme és Gošnjak címvédése az év leghosszabb napján
- Újabb Szőnyi Ferenc kerékpáros csúcs Erdélyben - első Everesting rögtön dobogót ért a Sugás 24-en
- Brutális tempó és mentális harc: Tőkés Imre útja az 54-es kihívás idei győzelméig
- Olimpiai legenda a jéghideg fjordban: Alistair Brownlee drámai ezüstje és egy házaspár kettős dobogója a Norsemanen (+videó)
Hírlevelek feliratkozás
Látogatók
Oldalainkat 460 vendég és 0 tag böngészi



