Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x
2023. január 29. Vasárnap  Ma Adél napja van.  

Új pálya, új időjárás debütált a Crosskovácsin

  • Állapot: Archív
Ideális kerékpáros idő várta azt a több mint ötszáz bringást, akik Nagykovácsi környékén tették próbára technikai- és állóképességüket a Crosskovácsi maratonon. A szervezők új, hosszabb nagykört jelöltek ki, melyet a 80- és az 55 kilométeres táv résztvevőinek is teljesíteni kellett, a pálya idén érintette Telki és Budajenő településeket is, ami jó ötletnek bizonyult, sokan szurkoltak az elsuhanó bringásoknak.
15 jún. 2009 Hozzászólás: Hozzászólás
(0 szavazat)
 

Az elit férfiak között végül a németországi csapatban versenyző pekingi olimpikonunk, Parti András, míg a hölgyeknél a Vitalitás SE versenyzője, Dósa Eszter diadalmaskodott.

A tavalyi sár után most megkegyelmezett az időjárás a hegyikerékpárosoknak, végre ki lehetett élvezni a remek adottságokkal rendelkező terepen kijelölt pálya remek, gyors ritmusát. Az új vonalvezetés ellenére a kijelölés kiválóra sikerült, a versenyzők úgy száguldottak az ösvényeken, mintha már régóta ismerték volna a kört, persze azért a 49 kilométeres nagykör jórészt fedte a korábbi versenypályákat.

A férfiak hosszú távján egy kisebb boly haladt az élen a táv derekáig, majd morzsolódni kezdett, Juhász Zsolt majd Hasenfratz Péter is saját tempójában folytatta tovább. A következő Grósz Béla volt, aki nem bírta a két andrás, Parti és Melts tempóját. Parti végül a Nagy-Kopasz mászásakor, 15 kilométerre a céltól szakította le Meltset, innentől egyedül haladt tovább a győzelemig. Érdemes még kiemelni a térdműtétjéből felépülő Grósz teljesítményét, aki a befutóig újból megközelítette Meltset, a Caprine Szilvásvárad Maraton után ismét bizonyítva, hogy remek formába lendült. Ha már sérüléseknél tartunk, jó volt látni Szlobodnyik Zsoltot is közel száz százalékos formában versenyezni, a májusban, Komlón szenvedett balesete után.

A X2S-KONA TEAM színeiben versenyző Házi végül a 4. helyre futott be, ezzel újabb értékes helyezést szerezve a csapatnak.

Forrás: bringahirado.hu


ABSZOLÚT EREDMÉNY NŐK (55 KM)
1. DÓSA Eszter Vitalitás SE Golyán Kerékpár 02:43:37
2. CSEH Veronika Trek Józsefhegyi SE 02:47:19
3. VAJDA Márta Merida Maraton Team-CST 02:50:59
4. MÓDOS Gabriella Merida Maraton Team-CST 02:54:19
5. HORVÁTH Ágnes MEDITECH SC 03:01:48
6. BALÁZS Beáta Bringabanda SC SWAT 03:04:01

ABSZOLÚT EREDMÉNY FÉRFIAK (80 KM)
1. PARTI Andras SRM Stevens Team 03:10:46
2. MELTS András Corratec World Team 03:13:02
3. GRÓSZ Béla Bringavilág SK Bornsport 03:13:28
4. HASENFRATZ Péter X2S-KONA TEAM 03:15:17
5. JUHÁSZ Zsolt Cube-Csömör 03:17:55
6. BLAZSÓ Márton Contact SE Pécs 03:21:53


A www.terepsport.hu oldal főszerkesztője, koordinátora. A X2S TEAM edzője és versenyzője.

Bemutatkozás duplanyil

Webhely: www.triatlonedzo.hu/

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

This Chinese kungfu master can split tough things with only one bare han... https://t.co/RiluCxwA2Q @YouTube által
Flexible Taekwondo Black Belt Kicking Bob https://t.co/tcs6BHj7WS @YouTube által
A végén kiderül ki az edző... https://t.co/zbNOM9U1lK

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk

 

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)