Május 24-én, a madridi világkupa versenyen Barbi az olimpiai kvalifikációs pontokat is érő 25. helyen végzett, a 23 év alattiak külön értékelésében pedig az első ötbe került. A remek eredmény után adott interjút a Bringahíradónak.
Kevés magyar bringás mondhatja el magáról, hogy a nemzetközi élvonalba tartozik. Aki nem ismer, annak hogyan mutatnád be magad, hová helyezed magad ebben a sportágban?
Figyelnek rám, mint első éves U23-as. Az összes profi európai csapatban tudják, ki vagyok, a tavalyi junior VB ezüstérem és egyéb eredmények miatt is, valamint nagyon sokat lendített, hogy egy német csapatban tekerek.
Nagyón jó érzés, hogy figyelemmel kísérnek, mint fiatal versenyzőt, jegyeznek, baráti viszony alakult ki a legnagyobb profikkal, Kalentyijevával, Ralph Naeffel, ha meglátnak, már ők is messziről előre köszönnek, érdeklődnek, hogy vagyok. Sokat edzünk együtt a német válogatottal, Sabina Spitzcel és a többiekkel. Nagyon motivál, hogy része lehetek ennek az elitnek.
Csapatodban, a német Rothaus Cube-ban hogy érzed magad? Mennyire előrelépés ez Magyarországhoz képest? Egyáltalán hogyan sikerült bekerülni?
Tavaly a Rothaus Cube csapat fiatal női versenyzőt keresett. Egyébként német lányban gondolkodtak, tulajdonképpen véletlenül jöttem én a képbe, de az eredményeim jobbak voltak azoknál a német lányoknál, akik jelentkeztek. Azt tudni kell, hogy a németeknek vannak fenntartásaik a kelet-európaiakkal, még a kelet-németekkel is, így különösen örülök, hogy teljes mértékben befogadtak és abszolút közéjük tartozom. A Rothaus nem pro-licences csapat, de teljesen úgy működik, annyi különbséggel, hogy többen vagyunk, 13 versenyző. (A pro-licenc sokkal többe kerül és tulajdonképpen csak néhány kiváltsággal jár, például előrébb szólítanak a rajtnál.).
Talán a legjelentősebb német klub, amelyik utánpótlással foglalkozik, főleg U23 (23 év alatti) versenyzőkkel, de van most az olimpiai krosszosokon kívül egy maraton szekciónk is, ami a szponzorok számára érdekes tömegrendezvényeken – Transalp, Trans-Germany.
Szerintem a lehető legjobban választottam, maximálisan támogatnak mindenben, mindent tökéletesen leszerveznek, edzőtáborokat, versenyeket, utazást.

Teljes riport: Bringa Híradó