Hazai pályán győzött Middaugh az XTERRA hegyi bajnokságon
Az XTERRA hegyi bajnokságára Colorado államban került sor, Josiah Midaugh szülővárosának és lakóhelyének közelében. Middaugh évek óta a sportág TOP 10 versenyzője, de hazai pályán még nem tudott győzni! Idén óriási küzdelemben és a helyiek kitörő lelkesedésével a háta mögött pályacsúccsal nyerte meg a versenyt. A női mezőnybeen az egyre jobb formába kerülő Shonny Vanlandingham érkezett elsőként célba, a csodálatos őszies hangulatú eseményen.
A visegrádi Európa-bajnokok Franciaországban is győztek az XTERRA világkupafutamon
A visegrádi X2S tereptriatlon Európa-bajnokság után egy héttel Franciaorszgban rendezték meg az extrém tereptriatlon – XTERRA – következő világkupa futamát, ahol a két visegrádi győztes, Renate Bucher (SUI) és Victor del Corral Morales (ESP) ismét nagy fölénnyel arattak győzelmet.
Kalandpályán a tereptriatlon legjobbjai – világbajnokok győztek az XTERRA pályán
Az amerikai bajnokság és egyben a világ egyik – a versenyzők szavazata alapján - legnehezebb pályáján, az Alabama állambeli Oak Mountain parkban megrendezett XTERRA világkupa versenyen a világ jelenleg két legjobb versenyzője a kanadai Melanie McQuaid és a dél-afrikai Conrad Stoltz szerezte meg az aranyérmet.
Extrém tereptriatlon Korzikán - Marceau és Bucher győzelmével
A Korzikán megrendezett extrém tereptriatlon versenyen két svájci sportoló állhatott a dobogó tetejére Renata Bucher és Olivier Marceau. Mindketten a spanyol tereptriatlon VB után érkeztek edzőtáborozni és versenyezni a szigetre, ahol a vártnál is keményebb terep és mezőny várta őket. A pálya főleg a sziklás, meredek és extrém kaptatóiról lesz emlékezetes, ahol még a profik is gyakran tolták a kerékpárt.
Ismét XTERRA futam Las Vegasban - a szerencse forgandó
A sivatagban forgandó a szerencse - a 4-szeres XTERRA világbajnok Conrad Stoltz az elmúlt 2 évben rendre felül kerekedett a sivatagi specialista Josiah Middaugh-on, 2009-ben 32, 2010-ben 39 másodperccel. Idén azonban a fiatal amerikai versenyző megcáfolva az eddigieket hatalmas hajrával a futópályán utolérte és lehagyta a sportág királyát, pedig szinte pontosan az eddigi forgatókönyvek szerint zajlott a verseny. A nőknél a kanadai Melanie McQuaid állhatott a dobogó tetejére.
Új helyszínen az XTERRA világbajnokság - Maui szigetének vadregényes részén
Az XTERRA 15 éves története során a világbajnokság helyszíne kisebb eltérésekkel ugyanaz a nehéz, sziklás, köves pálya volt, a sziget déli, délnyugati részén. A váltás oka sokféle, de az biztos, hogy a sportág szerelmesei és versenyzői még szebb, még izgalmasabb pályán mérhetik össze erejüket, 2011-ben a sziget északi végén.
Összecsapás a csendes-óceáni hadszíntéren – XTERRA futam cunamival nehezítve
Idén 10. alkalommal rendezték meg az XTERRA világkupa sorozat egyik leglátványosabb és legkülönlegesebb futamát, Saipan szigetén, a II. világháborús bunkerek és háborús emlékek között. A versenyt az amerikai Shonny Vanlandingham és a brit Sam Gardner nyerte.
Az eseményt nehezítette, hogy a rajt előtt néhány órával még a szökőárral kellett küzdeni a szigeten, a rombolás nyomait helyreállítani.
XTERRA Fülöp-szigetek, angol és amerikai győzelem
Az első alkalommal megrendezett Fülöp-szigetek XTERRA extrém tereptriatlon Világkupa futamot az amerikai Shonny Vanlandingham és az angol Sam Gardner nyerték a hétvégén. A verseny különlegessége volt, hogy a pálya több falucskán és településen is keresztül haladt, ahol a versenyzők tiszteletére kakasviadalokat rendeztek.
Osztrák diadal Dél-Afrikában az XTERRA világkupa futamon
Az első idei extrém tereptriatlon, más néven XTERRA világkupa futamot Dél-Afrikában egy apró osztrák hölgy, Carina Wasle és a helyiek kiemelkedő tudású sportolója, Dan Hugo nyerte.
Tömeg és óriási fesztiválhangulat jellemezte a REHIDRAT® SPORT eseményt, amely mára az ország egyik kiemelkedő rendezvényévé vált. Hugo számos fiatal kedvence, így minden megmozdulását nagy figyelem kíséri. Honfitársa Conrad Stoltz előtt lépett partra az úszás után, ezt hatalmas üdvrivalgás fogadta.
Az XTERRA királya győzelemmel indított – Conrad Stoltz sikere Hemingwaynek is tetszene
A legendás négyszeres XTERRA világbajnok Conrad Stoltz ismét bizonyította, hogy nem az életkortól függ a győzelem – lassan a 40 felé közeledve is magasan a legjobb fiatal versenyzők előtt ér célba. Első idei győzelme színhelye Buffelspoort Dam, ahol annak idején Hemingway is szívesen időzött.
XTERRA Buffelspoort Dam - a világkupa sorozat nyitó állomása
Februárban indul az XTERRA világkupa sorozat, hagyományosan a dél-afrikai futammal. A kontinens legizgalmasabb versenyei között számon tartott futamok nemcsak tömegeket vonzanak, de segítségükkel a sportág legjobbjai is a világ színe elé léphettek, köztük Conrad Stoltz, Dan Hugo - és Erdélyi Eszter, aki a X2S színeiben a dél-afrikai XTERRA futamon lett igazán nemzetközileg ismert versenyző.
XTERRA Maui 2010 - videó, magyar szereplővel
