Blazsó Márton és Dósa Eszter nyerte a Mátra Maratont (videó)
Vasárnap közel 1400 nevezővel rendezte a Vuelta Sportiroda a Mátra Maratont, immár tizenegyedik alkalommal. A Top Maraton sorozat negyedik, egyben idei utolsó állomásán a felnőttek hosszútávját a VKE-Nelson versenyzője, Blazsó Márton nyerte, megelőzve a sérüléséből felépülő tavalyi győztest, Buruczki Szilárdot (Merida Kőbánya TC). A felnőtt kategória női mezőnyében Dósa Eszter (Vitalitás SE – Scott – Nutrixxion) állhatott a dobogó felső fokára.
A hobbi és profi bringások a 90, a 60 vagy a 32 kilométeres távok egyikén indulhattak, a számos ponton átalakított pályán – a tavalyihoz képest minden távon csökkent az aszfaltos szakaszok hossza, cserében pedig jelentősen nőtt a legyőzendő szintkülönbség. A hetek óta tartó szárazság miatt nagyon gyors, és emiatt veszélyes lejtőkön való haladást a kövek és a lehullott falevelek sem könnyítették meg. A versenyt biztosító egészségügyi személyzetnek több kisebb sérülést kellett ellátnia, de egy kulcscsonttöréstől és egy kificamodott ujjtól eltekintve komoly baj idén sem történt. A Mátra az ősz első hétvégéjén kánikulával lepte meg a maraton résztvevőit, így csaknem négyezer liter Primavera ásványvíz fogyott el.
Dósa Eszter és Blazsó Márton nyerték az I. Decathlon – Borsodnádasd XCO Kupát
XCO Magyar Kupafutammal mutatkozott be a Mátéhegyi Ökopark
A hétvégi versenybőség, valamint talán még inkább az időjárási helyzet okán a vártnál kevesebb versenyző jelenlétében zajlott a mögöttünk hagyott hétvégén az I. Decathlon – Borsodnádasd Kupa, a XCO Magyar Kupasorozat idei harmadik fordulója. Egy azonban biztos, aki ott volt a Mátéhegyi Ökopark és Sportcentrum Közhasznú Egyesület életének első, a területet megnyitó rendezvényén, biztosan nem bánta meg, hogy ezt az összességében igen hangulatos eseményt választotta.
Új vélemények
-
Re: Suhaj Gábor a természetről, a túrázásról, az életről és az 54-es kihívásról
Kiemelt
2025. szeptember 22
Jó kis csapatokat tudsz összehozni, gratulálok!
-
Re: Suhaj Gábor a természetről, a túrázásról, az életről és az 54-es kihívásról
Kiemelt
2025. szeptember 22
Az jó kis olvasnivaló lenne!
-
Re: Garamszegi Annabella szóló túrája a Dolomitokban
Kiemelt
2025. szeptember 22
Nagyon szép és őszinte történet! Köszönjük, hogy elmeséltétek!
-
Re: OCR Világbajnokság 2025 – szombati Standard táv, OCR 100 döntő és a zárónap
Kiemelt
2025. szeptember 19
Gratulálok a csapatnak! Ez az egyik legjobb sport, kellenek a húzó
... -
Re: A hollandok taroltak az OCR Világbajnokság első napján (rövid táv - short course)
2025. szeptember 13
MI VAN??? 16 perc alatti 3 km-es verseny, terepen, akadályokkal??? Azt
...
Hírlevelek feliratkozás
Aktualitások
-
Völgyi Balázs - hogyan lesz egy introvertált gyerekből versenyek győztese és nemzetközi versenyek dobogósa
-
A Spartathlon ismét magyar győzelemmel zárult - Mórocza Andrea diadala
-
Garamszegi Anna Bella szóló túrája a Dolomitokban
-
OCR Világbajnokság 2025 – szombati Standard táv, OCR 100 döntő és a zárónap
-
Casper Stornes a Ironman World Championship bajnoka, a norvég diadalmenet vezetője
-
OCR Világbajnokság 2025 – korosztályos (AG) nap Göteborgban: magyar hősök a pályán
-
A hollandok taroltak az OCR Világbajnokság első napján (rövid táv - short course)
- Aktív...
- Legnépszerűbb
- +
-
Kósza túra - a Terepgyerek Program többnapos kalandja fiataloknak
10 jún. 2025
-
Garamszegi Anna Bella szóló túrája a Dolomitokban
16 szept. 2025
-
A legendás Ironman Kropkó Péter gyermekei Márta és Márton is a világ legjobbjai között a csengtui triatlon világkupán
13 máj. 2025
-
Suhaj Gábor a természetről, a túrázásról, az életről és az 54-es kihívásról
28 aug. 2025
-
Casper Stornes a Ironman World Championship bajnoka, a norvég diadalmenet vezetője
14 szept. 2025
-
A hollandok taroltak az OCR Világbajnokság első napján (rövid táv - short course)
11 szept. 2025
-
Fiatal tehetségek az akadályokon - Herold Míra Gabriella, aki megmutatja, hogyan jutott el a futófal tetejére
08 jún. 2025
-
Szőnyi Ferenc elindult a TransCanada Ultra kerékpáros versenyen (+videó)
08 jún. 2025
-
Kicsi a bors, de erős - Wisport Crafter 55 taktikai hátizsák bemutató
20 ápr. 2025
-
Suhaj Gábor a természetről, a túrázásról, az életről és az 54-es kihívásról
28 aug. 2025
-
Minden határon túl - Mitch Hutchcraft extrém triatlonja a Mount Everestre
13 máj. 2025
-
11 tipp a biztonságos és hatékony törzsizom, core gyakorlatokhoz
07 máj. 2025
-
Viharos siker az UBM RedRun futófesztivál Pilisvörösváron
20 máj. 2025
-
Tyson futása, avagy felismered-e a Mesteredet?
30 máj. 2025
-
5-10 fokban fájnak a térdeim biciklizés közben (Hja, a kor). Már mindent kipróbáltam, de semmi… Szerző Bence Helikon-tex Trekking Tactical (VersaStretch) túra és taktikai nadrág
-
Szerinted OCR versenyzéshez (ha olyan a helyzet, pl. ultra) lehet jó ez a kabát? Szerző Iguana Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
-
@Wolfman A két(több) cipő/bakancs használata mindenképpen jobb, ha sokat és intenzíven viseled a lábadon őket.… Szerző Tóth Viktor Altama Helios SBM taktikai és outdoor bakancs
-
@GreenBarets Közel vannak, de neked inkább a Tramontane kabát lenne jobb. Szerző Tóth Viktor Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
Aktív
Blog
-
Hogy a napozás áldásos legyen!
31 máj. 2013Hozzászólás: Hozzászólás
Edzések, felszerelések
Szerkesztői TOP lista
- Tóth Viktor (3619) Völgyi Balázs - hogyan lesz egy introvertált gyerekből versenyek győztese és nemzetközi versenyek dobogósa (0 hozzászólások)
- Gyurkó Péter (7) Erdélyi terepduatlon kaland a X2S Superior TEAM színeiben (1 hozzászólás)
- Szabó Tamás (9) Légzés, amit ma kevesen ismernek jól és sokan rosszul (2 hozzászólások)
- Malomsoky Ildikó (22) Tyson futása, avagy felismered-e a Mesteredet? (0 hozzászólások)
- Simonyi Petra (7) Plinko és Kaszinójátékok: Magyarország Új Kedvencei (0 hozzászólások)
- Hírszerkesztő (50) Csiszér Ivett erdélyi székely sportoló nyerte az idei lovasíjász világbajnokságot (0 hozzászólások)
- Kércz Viktor (1) Madman Tim új szintre emelte a túrázást a High Route Pyrenees útvonalon (0 hozzászólások)
- Szabó Miklós (1) A téli erdő csodája (1 hozzászólás)
- Erdélyi Zsófia (10) Az első lépések Rió felé (1 hozzászólás)
- Support (1) Fókusz, ízületvédelem, izomregeneráció – természetes háttértámogatás sportolóknak (0 hozzászólások)
- Korompay Réka (3) Sport a női időszámításban (3 hozzászólások)
- Horváth György (1) A hős archetípus, a versenyzői hozzáállás (0 hozzászólások)
- Viktor Outdoor (6) HOKA közösségi futás a Szénás Körön - November 18. (0 hozzászólások)
- Boronkay Péter (1) Salomon Sonic Pro futócipő teszt (0 hozzászólások)
- Partics Peti (1) Partics Katalin és Partics Péter szenior öttusa világbajnokok a terepsportolók között (0 hozzászólások)
- Benkó László (1) MTB utánpótlás edzőtábor Pula (3 hozzászólások)