A Columbia Sportswear és az Intuitive Machines bővítette tudományos partnerségét az újabb Hold-misszióval
A Columbia Sportswear tovább teszteli innovatív technológiai határait az Intuitive Machines űrkutató vállalattal folytatott partnerségének bővítésével, a második történelmi holdra szállás előtt. A Columbia Omni-Heat™ Infinity és Omni-Shade™ Sun Deflector technológiái segítenek megvédeni a leszállóegységet az űrben és a Holdon uralkodó szélsőségesen hideg és forró hőmérséklettől. A Hold déli pólusát érintő küldetés célja, hogy megfúrják a felszínt annak érdekében, hogy a Holdon jeget találjanak, ami egy olyan tudományos mérföldkő, amelyet ebben a zord környezetben még soha nem kíséreltek meg.
Öveges József piarista szerzetes, tanár és fizikaprofesszor 120 éve született
1895. november 10-én a Zala megyei Pákán született Öveges József piarista tanár, Kossuth-díjas fizikus. Tudományos munkássága mellett rádiós és televíziós ismeretterjesztő sorozatai által vált országszerte ismertté.
Nemzetközi triatlon-tudomány konferencia
Amióta 2007-ban a Discovery Channel komoly apparátussal tanulmányozta a triatlon sport és versenyzés tudományos alapjait (kezdve a technikai eszközöktől, a kerékpár geometrián át a táplálkozásig), a triatlon sport mélg több figyelmet kap, hiszen számos olyan dolgot bizonyítottak a laikusok számára is, amit a triatlonisták régóta tudtak, éreztek. Idén nemzetközi konferenciát hívnak össze a témában.
Rovarszem a mikrokamerákban
RovarszemA méhek látása kulcsfontosságú lehet a mobiltelefonokban, a sebészetben, és az orvosi diagnosztikában alkalmazott mikrokamerák áttörésében – jelentették ki ausztrál szakértők.
A Melbourne-i Monash University agy és viselkedéskutatója, Dr. Adrian Dyer szerint, szinte pontosan olyan a méhek térlátása, mint az emberé. Susanne Williams-szel, aki a Royal Victorian Ear and Eye Hospital orvosi képalkotás központjának szakembere, közös munkával kidolgozták azt a módszert, amivel a méhek a virágok alakját látják.
Tíz éve indult a Cassini-űrszonda
1997. október 15-én, tíz éve indították útnak a Cassini-Huygens
űrszondapárost a floridai Cape Canaveralból. Hétéves utazás után, 2004
júliusában a Cassini, minden idők legdrágább bolygókutató
szondája pályára állt a hatalmas gyűrűrendszerrel övezett gázóriás, a
Szaturnusz körül, ahonnan azóta is ontja a képeket és a mérési
adatokat. 2005 januárjában a Huygens leereszkedett a Titan nevű
óriáshold felszínére, és lélegzetelállító képeket küldött a Földre.
Összeállításunkban a küldetés tíz fontos tudományos eredményét idézzük
fel, tíz kép segítségével.