Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x
2025. október 24. Péntek  Ma Salamon napja van.  

Tóth Viktor

Vastaps fogadta az olimpikonokat, Benkót és Fazekast Vörösváron

(Gribek Dániel - Varkapu.info) Nehéz szavakba foglalni, hogy mit érez az ember, amikor városa olimpikonjai integetnek le a Városháza erkélyéről, és százak fogadják őket vastapssal. Nehéz szavakba foglalni, pedig muszáj, hiszen ez a dolgom.

olimpikonok, Benkó, Fazekas, Vörösvár, MTB, hegyikerékpár

Már akkor is könnyekkel küszködtem, mikor Szilágyi Áron megnyerte az első aranyérmünket. Igen, bár Ő nyerte, a sajátomnak is éreztem. Nem én dolgoztam érte évekig, de éreztem, hogy az enyém is. Talán nem haragszik meg érte senki. Óriási büszkeséggel töltött el, hogy van olyan magyar versenyző, mint Joó Abigél cselgáncsozó, aki sérülten is győzni tudott, és vállalta a versenyt. Állva szurkoltam végig a kézimeccseket, a vízilabda válogatottjaink küzdelmeit. Üvöltve drukkoltam, mikor a női kajak négyes -benne Fazekas Krisztina pilisvörösvári versenyzővel – győzni tudott. És semmihez sem fogható érzéseim voltak, mikor a hegyi kerékpárosok legfiatalabbja, a szintén pilisvörösvári Benkó Barbi váltóhiba után is 27. lett.

16 aug. 2012

Sabine Spitz a Haibike hegyikerékpár versenyzője ezüstérmes a Londoni Olimpián (videó)

A Haibike Pro Team rangidős versenyzője, a világbajnok Sabine Spitz csodás versenyzéssel ezüstérmes lett a londoni Olimpián. Mind a 41 éve ellenére mindvégig nevéhez méltóan - a spiccen - haladt, és lehet, hogy csak a Parti Andrissal azonos helyen történt bukása akadályozta meg az olimpiai bajnoki cím megszerzésében. Gratulálunk!

 Sabine Spitz, Haibike, London, Olimpia, X2S, hegyikerékpár

16 aug. 2012

London Olimpia 2012 - úszás: Risztov Éva aranyérmes 10 km-es távon

Risztov Éva aranyérmet szerzett női 10 kilométeres hosszútávúszásban a londoni olimpián. A magyar versenyző szenzációs úszással, szinte végig vezetve diadalmaskodott, a végén négy tizedmásodperccel megelőzve az amerikai Haley Andersont. A harmadik az olasz Martina Grimaldi lett.

London Olimpia, úszás, Risztov Éva, aranyérmes, 10 km, hosszútávúszás

„Zseniális, váratlan, megható, megérdemelte" – pár szó, ami az ember eszébe jut Risztov Éva teljesítményéről. Persze egyszerű szavakkal szinte lehetetlen leírni azt a csodát, amit a magyar versenyző véghez vitt – azaz megnyerte a londoni olimpia hosszútávúszó versenyét.

A Hyde Parkban megrendezett versenyen Risztov Éva már a rajtnál az élre állt, pontosabban a brit Keri-Anne Payne mellett úszva vezette a mezőnyt. Ez jó döntésnek bizonyult, mert így az adok-kapokból (a tavalyi vb-n kizárták Risztovot) kimaradt a magyar versenyző.

09 aug. 2012

Járhatatlanok a kerékpárutak a Pilisben és a Visegrádi-hegységben

kerékpárút, Pilis, Visegrádi-hegység, terepA vasárnapi vihar következtében járhatatlanná váltak, balesetveszélyesek a kerékpározásra kijelölt utak a Pilisi Parkerdő területén, a burkolt, aszfaltozott utakat sok helyütt sár- és kőfolyások borítják.

A Pilisi Parkerdő Zrt. arra kéri a kerékpározni indulókat, hogy kerüljék el a Pilis és a Visegrádi-hegység útjait, mert számos helyen bedőlt fák, letört ágak akadályozzák a közlekedést.

30 júl. 2012

Sir Chris Hoy pályakerékpáros legenda a brit olimpiai zászlóvivő

A 2012-es londoni olimpiai játékok megnyitó ünnepségén a házigazda válogatott zászlóvivője a pályakerékpáros legenda, az érdemei elismeréseként lovaggá ütött Sir Chris Hoy lesz. A népes, 542 tagú válogatottból több ok miatt is választották a népszerű sportolót.

Sir Chris Hoy, pályakerékpáros, olimpiai, zászlóvivő

Ő vitte a pekingi olimpia zárónapján a brit zászlót, a londoni lesz a 4. olimpiája és eddig 4 olimpiai aranyat nyert. Elég nyomós érvek...

24 júl. 2012

16 olimpiai érmet jósolnak Magyarországnak

Tizenhat éremmel a 18. legeredményesebb nemzet lehet a jövő pénteken kezdődő londoni olimpián Magyarország - tűnik ki a USA Today internetes kiadásában elindított Olympic Medal Tracker-program előrejelzéséből.

olimpiai, érem, vízilabda, úszás, kajak 

A sportolók formáját és eddigi eredményeit összesítő "éremfigyelő" hetente változtatja a virtuális éremtáblázat állását és a versenyszámok első nyolc helyezettjének lajstromát annak függvényében, hogy ki hogyan szerepel a nemzetközi versenyeken.

17 júl. 2012

London Olimpia 2012: lezárult az ötpróba programsorozat - kisorsolták az utazókat

London, Olimpia, ötpróba, tömegsport, EDF, DrommerMintegy 50 ezer sportkedvelő felnőtt és gyermek ötpróbázott országszerte az elmúlt közel másfél évben az EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012 programsorozat keretében, a hamarosan kezdődő londoni nyári játékok jegyében.

A záró rendezvényen, a valamennyi próbanemet teljesítő közel 500 résztvevő közül, többek között Vajda Attila, olimpiai bajnok kenus és Varga Tamás világbajnok evezős sorsolta ki azt a nyolc amatőr sportolót, aki személyesen drukkolhat a magyar olimpikonoknak a világ legjelentősebb sporteseményén.

18 júl. 2012

Bravúros hétpróba ezüst Krizsán Xéniának a junior VB-n

Végig az élmezőnyben versenyzett, a gerelyhajítás után már harmadik helyen várta a 800 métert  Krizsán Xénia , aki a záró számban is a két nap alatt mutatott ragyogó formájával, megbízható teljesítményével a barcelonai Junior Világbajnokság második helyén fejezte be a hétpróbát.

Krizsán Xénia atlétika, hétpróba

Bakai József tanítványának egyéni csúcsot jelentő eredménye: 5957 pont / 14,25 -1,1w – 178 -  12,76 – 25,83 – 1,5w – 594 – 48,40 - 2:16,08 pb.

14 júl. 2012

Elkezdődött az AMALIMPIA (+Képek, eredmények)

AMALIMPIA, sport, Piliscsaba, szabadidőElkezdődött az I. Kistérségi Nyílt Amatőr Olimpia. Július 7-én, öt településen keresztül futottak a vállalkozó kedvűek az Amalimpia lángjával. A piliscsabai megnyitót követően, vasárnap felmérhették erejüket és kitartásukat az első versenyszámokra nevezők.

Az AMALIMPIA lángja július 7-én, 14 órakor indult Perbálról és a Perbál-Tinnye-Piliscsaba-Pilisszentiván-Pilisvörösvár-Piliscsaba útvonalon érkezett az esti megnyitó ünnepélyre.

Az Amalimpia hivatalos médiatámogatója a Varkapu.info!

14 júl. 2012

A londoni olimpián 158 fős a magyar csapat

londoni olimpia, triatlon, maraton, hegyikerékpárA 2012.07.10-i sportágvezetők részére megrendezett értekezleten bejelentették, hogy a hétfőn elküldött sportolói nevezéseket a Magyar Olimpiai Bizottság vezetői holnap véglegesítik a helyszínen (LOCOG, Londoni Szervezőbizottság).

A 159 fős olimpiai csapatból 158 olimpikon nevezését megerősítette a MOB. A szervezet főtitkára, Molnár Zoltán csapatvezető bejelentette, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség elnökének egyetértésével a MOB az egyik kvalifikációs A-szintet teljesítő sportolót - aki jelenleg doppingeljárás alatt van - nem nevezte a londoni olimpiára. A doppingeljárás jogerős lezárásáig a sportoló neve nem hozható nyilvánosságra.

Ezzel a Magyar Olimpiai Csapat végleges létszáma 158 fő. A Terepsport büszke arra, hogy triatlonban Kovács Zsófi és a maratonon Erdélyi Zsófia, Kálovics Anikó és Rakonczai Bea, hegyikerékpárban Benkó Barbara és Parti András is utazik Londonba - hiszen mindannyian híreink állandó szereplói. Gratulálunk!
12 júl. 2012

Tízezernél is többen úszták át a Balatont

Balaton, átúszás, Révfülöp, BalatonboglárA Balaton-átúszás történetében most fordult elő másodszor, hogy tízezernél is többen, egészen pontosan 10 187-en teljesítették a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot.

A 30. Balaton-átúszáshoz minden ideálisnak bizonyult: ragyogó idő, enyhe szél, 27 fokos víz várta a vállalkozó kedvűeket, akik közül a leggyorsabbnak egy "főállású" hosszútávúszó, Kutasi Gergely bizonyult, ő 1:02:24 óra alatt ért célba. Sokadszor teljesítette a távot Erdei Zsolt profi ökölvívó-világbajnok; a mezőnyben számos külföldi is indult.

08 júl. 2012

Doppingvádat emelnek Lance Armstrong ellen

Én mindenképpen szeretnék kimenni, de vidéken leszek, nem tudok biztosan visszajönni.Vádat emel a hétszeres Tour de France-győztes kerékpáros, Lance Armstrong ellen az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) - közölte pénteken a szervezet.

A döntés azután született meg, hogy egy háromtagú bizottság megvizsgálta a 40 éves sportemberrel kapcsolatban felmerült gyanút, és ellenőrizte a bizonyítékokat. Armstrongnak így bíróság előtt kell megvédenie magát.

01 júl. 2012

Lance Armstrong ellen dopping bosszúhadjárat folyik – eltiltották a versenyzéstől a többszörös bajnokot

Az USADA, az Amerikai Doppingellenes Szövetség újabb vizsgálatot kezdeményezett a 7-szeres Tour de France bajnok Lance Armstrong ellen és a vizsgálat végégig eltiltotta mindenféle versenyzéstől.
Lance Armstrong ellen dopping bosszúhadjárat folyik – eltiltották a versenyzéstől a többszörös bajnokot   Az USADA, az Amerikai Doppingellenes Szövetség újabb vizsgálatot kezdeményezett a 7-szeres Tour de France bajnok Lance Armstrong ellen és a vizsgálat végégig eltiltotta mindenféle versenyzéstől.  Nem új mérések alapján tették mindezt, hanem a már többször vizsgált és negatív eredményt hozó 2009-2010 évi minták alapján, melyekkel kapcsolatban azt nyilatkozta a szervezet szóvivője, hogy „tele vannak EPO és más vérmanipulációs nyomokkal, gyanúnk az, hogy Lance Armstrong több más kerékpárossal együtt egy dopping összeesküvésben vett részt 1998 és 2011 között”.  Armstrong reakciója: „Soha nem doppingoltam, és ellentétben sok más sportolóval a 25 év versenyzés alatt szinte végig csúcson voltam, visszaesések nélkül, több, mint 500 negatív dopping teszttel a hátam mögött. Az USADA ezeket a tényeket figyelmen kívül hagyja, csakúgy mint sok más szempontot – csak arra összpontosít, hogy bűnösnek nyilvánítsanak legalább egy valamiben.”  Az USADA hivatalosan még nem reagált a sportoló válaszára.  A World Triathlon Corporation, az Ironman tulajdonosa így reagált: „Mivel tudomásul vettük, hogy doppingvizsgálat folyik Lance Armstrong ellen, ezért szabályaink értelmében nem állhat rajthoz egyetlen versenyünkön sem, ameddig a vizsgálat tart.”  Mint köztudott, Armstrong az elmúlt időszakban a hosszú távú triatlon versenyeken állt rajthoz, célja a híres Hawaii Ironman versenyen dobogós helyen végezni – mindehhez komoly pénzügyi- és  reklámszerződésekkel járult hozzá a Livestrong alapítvány és a WTC hosszú távú együttműködése. Armstrong gyanúja szerint elsősorban ezt akarják megtorpedózni a doppingvizsgálattal.  Forrás: www.terepsport.hu, Washington Post Foto: Ironman

Nem új mérések alapján tették mindezt, hanem a már többször vizsgált és negatív eredményt hozó 2009-2010 évi minták alapján, melyekkel kapcsolatban azt nyilatkozta a szervezet szóvivője, hogy „tele vannak EPO és más vérmanipulációs nyomokkal, gyanúnk az, hogy Lance Armstrong több más kerékpárossal együtt egy dopping összeesküvésben vett részt 1998 és 2011 között".

14 jún. 2012

Helyzetjelentés a Tereptriatlon OB és az Energizer éjszakai futás helyszínéről

A X2S extrém 3 napos rendezvényének, valamint a Balaton Bike Fest 2012 és a BalatonMan rendezvények helyszíni beszámolója, június 11, hétfő

Kifejezetten kánikulai időt jeleznek a hétvégére, a Balaton várhatóan 21-23 fokos lesz! A terep előkészítése folyamatban van, a 3 rendezvény szervezői összehangolják az eseményeket.

Tereptriatlon, OB, Energizer, éjszakai futás, terepfutás, MTB, G-Híd 

Rövid összefoglaló az újdonságokról és a várható időjárásról, a terepről.

12 jún. 2012

Monspart Saroltát választották az MSZSZ új alelnökévé

Monspart Sarolta lett a Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) új alelnöke. A Magyar Olimpiai Bizottság szabadidősportért felelős alelnökét az MSZSZ beszámoló közgyűlésén egyhangúlag választották meg.

Monspart Sarolta, MSZSZ, sport, atlétika, szabadidő

A megváltozott sportigazgatási kihívásokra válaszul a szövetség a jelenleginél fogadókészebb szerkezet kialakítását, egy a hazai szabadidősport szereplői előtt nyitott szervezetet tűzött ki célul.

31 máj. 2012

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474