A nemzetközi terepfutás kiemelkedő teljesítései 2023-ban, az UTMB osztályozásában
Az év kezdő motivációjaként visszatekintünk az elmúlt év kiemelkedő terepfutó / "Trail Running" eredményeire, és kiemeljük az UTMB versenyzőinek néhány kivételes teljesítményét, amelyek szerintünk az év legjobb futásaiban csúcsosodtak ki. Több mint 2,6 millió futóval és több mint 7,3 millió versenyeredménnyel, kezdve a lelkes és kimagasló eredményt elérő hobbi futóktól, közvetlenül az idő lejárta előtt célbaérőkig, és egészen azokig, akik rekordsebességgel futottak az ösvényeken.
2023 valóban csodálatos év volt, de még sokkal több élmény vár mindenkit az elkövetkező évben az ösvényeken, az erdőkben, a sziklákon.
Scott Jurek bekerült az Ultrafutás Dicsőségcsarnokába (Ultrarunning Hall of Fame)
Scott Jurek, a Colorado állambeli Boulderből 23. tagként bekerült az Amerikai Ultrafutás Hírességek Csarnokába. Scott Jurek a terepfutás és ultrafutás valódi legendája, 2 évtizeden keresztül a világ egyik legeredményesebb versenyzője volt, aki nemcsak a sportban, hanem az életszemléletben is egészen újat mutatott a világnak, hiszen eredményeit vegánként érte el és ezt fontosnak is tartotta, tartja a sporteredményekben.
Ryan Sandes nyerte a Western States 100 miles ultra terepfutó versenyt (+videó)
A magyar Wermescher Ildikó 8. a női mezőnyben!
A dél-afrikai Ryan Sandes okosan taktikázva nyerte a legendás "Western States 100 miles" ultra terepfutó versenyt. A Salomon és a Red Bull versenyzője nem döntötte meg a saját útvonal csúcsát, de az idei verseny a szokásosnál is nehezebb körülmények között zajlott.
Új vélemények
-
Re: Suhaj Gábor a természetről, a túrázásról, az életről és az 54-es kihívásról
Kiemelt
2025. szeptember 22
Jó kis csapatokat tudsz összehozni, gratulálok!
-
Re: Suhaj Gábor a természetről, a túrázásról, az életről és az 54-es kihívásról
Kiemelt
2025. szeptember 22
Az jó kis olvasnivaló lenne!
-
Re: Garamszegi Annabella szóló túrája a Dolomitokban
Kiemelt
2025. szeptember 22
Nagyon szép és őszinte történet! Köszönjük, hogy elmeséltétek!
-
Re: OCR Világbajnokság 2025 – szombati Standard táv, OCR 100 döntő és a zárónap
Kiemelt
2025. szeptember 19
Gratulálok a csapatnak! Ez az egyik legjobb sport, kellenek a húzó
... -
Re: A hollandok taroltak az OCR Világbajnokság első napján (rövid táv - short course)
2025. szeptember 13
MI VAN??? 16 perc alatti 3 km-es verseny, terepen, akadályokkal??? Azt
...
Hírlevelek feliratkozás
Aktualitások
-
Völgyi Balázs - hogyan lesz egy introvertált gyerekből versenyek győztese és nemzetközi versenyek dobogósa
-
A Spartathlon ismét magyar győzelemmel zárult - Mórocza Andrea diadala
-
Garamszegi Anna Bella szóló túrája a Dolomitokban
-
OCR Világbajnokság 2025 – szombati Standard táv, OCR 100 döntő és a zárónap
-
Casper Stornes a Ironman World Championship bajnoka, a norvég diadalmenet vezetője
-
OCR Világbajnokság 2025 – korosztályos (AG) nap Göteborgban: magyar hősök a pályán
-
A hollandok taroltak az OCR Világbajnokság első napján (rövid táv - short course)
- Aktív...
- Legnépszerűbb
- +
-
Nemzetközi katonai és civil túra verseny - Varusteleka Remote Military March, 2025 április 25–27
19 ápr. 2025
-
Suhaj Gábor a természetről, a túrázásról, az életről és az 54-es kihívásról
28 aug. 2025
-
Kicsi a bors, de erős - Wisport Crafter 55 taktikai hátizsák bemutató
20 ápr. 2025
-
Kósza túra - a Terepgyerek Program többnapos kalandja fiataloknak
10 jún. 2025
-
OCR Európa-bajokság, Portugália - a sportág ismét hatalmasat fejlődött, a magyarok továbbra is sikeresek
03 júl. 2025
-
A hollandok taroltak az OCR Világbajnokság első napján (rövid táv - short course)
11 szept. 2025
-
OCR Világbajnokság 2025 – szombati Standard táv, OCR 100 döntő és a zárónap
15 szept. 2025
-
Szőnyi Ferenc elindult a TransCanada Ultra kerékpáros versenyen (+videó)
08 jún. 2025
-
Kicsi a bors, de erős - Wisport Crafter 55 taktikai hátizsák bemutató
20 ápr. 2025
-
Suhaj Gábor a természetről, a túrázásról, az életről és az 54-es kihívásról
28 aug. 2025
-
Minden határon túl - Mitch Hutchcraft extrém triatlonja a Mount Everestre
13 máj. 2025
-
11 tipp a biztonságos és hatékony törzsizom, core gyakorlatokhoz
07 máj. 2025
-
Viharos siker az UBM RedRun futófesztivál Pilisvörösváron
20 máj. 2025
-
Tyson futása, avagy felismered-e a Mesteredet?
30 máj. 2025
-
5-10 fokban fájnak a térdeim biciklizés közben (Hja, a kor). Már mindent kipróbáltam, de semmi… Szerző Bence Helikon-tex Trekking Tactical (VersaStretch) túra és taktikai nadrág
-
Szerinted OCR versenyzéshez (ha olyan a helyzet, pl. ultra) lehet jó ez a kabát? Szerző Iguana Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
-
@Wolfman A két(több) cipő/bakancs használata mindenképpen jobb, ha sokat és intenzíven viseled a lábadon őket.… Szerző Tóth Viktor Altama Helios SBM taktikai és outdoor bakancs
-
@GreenBarets Közel vannak, de neked inkább a Tramontane kabát lenne jobb. Szerző Tóth Viktor Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
Aktív
Blog
-
A Citromfű tea áldásos hatása
15 júl. 2013Hozzászólás: HozzászólásA keresztlányom az utazásokat nehezen viseli, sokszor hányingere van. Nálunk nyaralt és programként strandolást ígértem a Szőnyi Életfa WS Szabadidőparkba,…
Edzések, felszerelések
Szerkesztői TOP lista
- Tóth Viktor (3619) Völgyi Balázs - hogyan lesz egy introvertált gyerekből versenyek győztese és nemzetközi versenyek dobogósa (0 hozzászólások)
- Gyurkó Péter (7) Erdélyi terepduatlon kaland a X2S Superior TEAM színeiben (1 hozzászólás)
- Szabó Tamás (9) Légzés, amit ma kevesen ismernek jól és sokan rosszul (2 hozzászólások)
- Malomsoky Ildikó (22) Tyson futása, avagy felismered-e a Mesteredet? (0 hozzászólások)
- Simonyi Petra (7) Plinko és Kaszinójátékok: Magyarország Új Kedvencei (0 hozzászólások)
- Hírszerkesztő (50) Csiszér Ivett erdélyi székely sportoló nyerte az idei lovasíjász világbajnokságot (0 hozzászólások)
- Kércz Viktor (1) Madman Tim új szintre emelte a túrázást a High Route Pyrenees útvonalon (0 hozzászólások)
- Szabó Miklós (1) A téli erdő csodája (1 hozzászólás)
- Erdélyi Zsófia (10) Az első lépések Rió felé (1 hozzászólás)
- Support (1) Fókusz, ízületvédelem, izomregeneráció – természetes háttértámogatás sportolóknak (0 hozzászólások)
- Korompay Réka (3) Sport a női időszámításban (3 hozzászólások)
- Horváth György (1) A hős archetípus, a versenyzői hozzáállás (0 hozzászólások)
- Viktor Outdoor (6) HOKA közösségi futás a Szénás Körön - November 18. (0 hozzászólások)
- Boronkay Péter (1) Salomon Sonic Pro futócipő teszt (0 hozzászólások)
- Partics Peti (1) Partics Katalin és Partics Péter szenior öttusa világbajnokok a terepsportolók között (0 hozzászólások)
- Benkó László (1) MTB utánpótlás edzőtábor Pula (3 hozzászólások)