Vastaps fogadta az olimpikonokat, Benkót és Fazekast Vörösváron
(Gribek Dániel - Varkapu.info) Nehéz szavakba foglalni, hogy mit érez az ember, amikor városa olimpikonjai integetnek le a Városháza erkélyéről, és százak fogadják őket vastapssal. Nehéz szavakba foglalni, pedig muszáj, hiszen ez a dolgom.

Már akkor is könnyekkel küszködtem, mikor Szilágyi Áron megnyerte az első aranyérmünket. Igen, bár Ő nyerte, a sajátomnak is éreztem. Nem én dolgoztam érte évekig, de éreztem, hogy az enyém is. Talán nem haragszik meg érte senki. Óriási büszkeséggel töltött el, hogy van olyan magyar versenyző, mint Joó Abigél cselgáncsozó, aki sérülten is győzni tudott, és vállalta a versenyt. Állva szurkoltam végig a kézimeccseket, a vízilabda válogatottjaink küzdelmeit. Üvöltve drukkoltam, mikor a női kajak négyes -benne Fazekas Krisztina pilisvörösvári versenyzővel – győzni tudott. És semmihez sem fogható érzéseim voltak, mikor a hegyi kerékpárosok legfiatalabbja, a szintén pilisvörösvári Benkó Barbi váltóhiba után is 27. lett.
Téli olimpikonok az év sportolói az USA-ban
Michael Phelps az amerikai úszófenomén hiába nyert öt aranyat a római világbajnokságon, tovább gyarapítva ezzel egyedülálló éremgyűjteményét, az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága mégis két Vancouverbe készülő olimpikont választott a 2009-es esztendő legjobb sportolójává. Igaz, az alpesi síző Lindsey Vonn és az északi versenyző Todd Lodwick is valóban rászolgált a magas elismerésre. Hírlevelek feliratkozás
Látogatók
Oldalainkat 909 vendég és 0 tag böngészi



