Lányi hozzátette, összegről nem esett szó, ez még alku tárgya lesz, de az esemény kap állami támogatást, amelynek így csak a mértéke kérdéses. Egyúttal hozzátette, ezzel minden bizonnyal Budapest megtarthatja a rendezés jogát, s nem veszi el azt a nemzetközi szövetség (ITU), amely június 30-ig adott határidőt a kormánygarancia bemutatásához.
Az MTSZ 380 millió forintos támogatást vár a kormánytól az esemény megrendezéséhez. A vb versenyközpontja az eredeti pályázat szerint a Városligetben lett volna, de az ottani beruházások csúszása miatt új helyszínt kellett keresni, mert a csónakázó tó kimélyítése nem valósult meg, s így az úszást ott nem lehetett lebonyolítani.A vb új helyszíne így a teljesen felújított Kopaszi-gát lett, ehhez a módosításhoz hozzájárult az ITU, s májusban ott rendezték meg főpróba gyanánt a duatlon Európa-bajnokságot.
Forrás: origo.hu


A kormány támogatja a 2010-es budapesti triatlon-világbajnokság megrendezését. Lányi András, a hazai szövetség elnöke arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Varga Zoltán sportért is felelős önkormányzati miniszter a vele folytatott telefonbeszélgetés során kijelentette: felhatalmazást kapott Bajnai Gordon kormányfőtől, hogy támogassa az esemény sikeres megrendezését. 
