Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x
2024. március 28. Csütörtök  Ma Gedeon, Johanna és Hanna napja van.  

Itéletidőben Piliscsabán - X2S terepduatlon és terepfutás

  • Állapot: Archív
Image Langer Olivér A második alkalommal megrendezett piliscsabai X2S Terep Bajnokság hagyományosan nagyon nehéz és izgalmas versenyt jelentett a résztvevőknek, mind a terepduatlonban, mind a terepfutásban. A Pázmány Péter Egyetem idén kétnapos rendezvénynek adott otthont – ez nem véletlen, hiszen a terepduatlon verseny egyben az egyetemi és főiskolás bajnokság is volt.
07 nov. 2008 Hozzászólás: Hozzászólás
(0 szavazat)
 

Szombaton reggel ítéletidőre érkeztek a résztvevők: eső, hideg szél, sár – mégis, az első gyerekfutamon közel 20 induló vágott neki a Sikter Zsuzsa által tervezett pályának. A következő két rajtnál is hasonló számban álltak az egyre nehezebb pályák ellenére, hatalmas küzdeni tudással és akarással. A felnőtt verseny előtt tartották a fiatalok eredményhirdetését, hogy a cseppet sem javuló időben nem kelljen ott várniuk. Mégis sokan ott maradtak, hiszen „szakmai szemmel” kísérhették végig a felnőttek versenyét.

ImageAz egyetemi bajnokság megnyitója után a jelenlévő 45 versenyző óriási lendülettel vágott neki a távnak. Indult az ország szinte összes terepversenyzője, akik ezen az erőt, kitartást és ügyességet igénylő versenyen számítanak. Néhányan nem tudtak eljönni közülük – mégis azok hiányoztak leginkább, akik itt találkozhattak volna az erdei és hegyi sportok egyik legnehezebbikével.

Image
Sipiczki Csaba
Akik ismerték a pályát visszafogták magukat, mert a rossz idő miatt hiába rövidítették le a szervezők a távokat, a terep mégis már-már legendásan nehéz. 6,5 km futás, majdnem 400 m szintemelkedéssel, igazán technikás és nehéz terepen, 14 km terepkerékpár közel 700 m szintemelkedéssel, majd újból futás az elsővel megegyező pályán. A versenyen nemcsak a magyar élmezőny indult, hanem Ausztriából is érkeztek élvonalbeli triatlonisták, köztük Daniel Mueller osztrák bajnok, aki az XTERRA világbajnoki felkészülésébe illesztette a magyar versenyt.

A hölgyeknél az egész évben kirobbanó formában lévő Dósa Eszter (Vitalitás SE) vezette a női mezőnyt, kétség sem férhetett a győzelméhez. Vele a X2S színeiben Márkus Emese vette fel a versenyt, de számára inkább az egyetemi bajnokság elsősége volt fontos.

A férfiaknál az egyéni versenyzők mellett több váltó is indult, köztük több neves futóval és montissal. Az kezdő futás után a Langer Olivér vezette váltó indította az első kerékpárost. Őket nagy meglepetésre a X2S színeiben állandó újításra képes Mester Bálint követte, aki hihetetlen lendülettel indult a második távnak. Nyomában szorosan Medgyes Gábor, Sipiczki Csaba, Spilák Tamás és az osztrák versenyző. Spilák Tamás az egész mezőny legjobb kerékpáros idejével egészen Bálint nyomába ért, de az utolsó futáson már nem tudta tartani a lépést vele. A tapasztaltabb versenyzők jobban tartalékoltak és Daniel Mueller taktikai érzékét dicséri, hogy az egyik legjobb terepfutónkat, Medgyes Gábort az utolsó métereken előzte meg. A versenyből még meg kell említeni a senior férfiak csatáját, ahol Gyallai János (Gyöngyös) és Bálint István (X2S TEAM) többször is helyet cseréltek az első helyen – végül a gyöngyösi versenyzőnek alakult jobban az utolsó futás.

Image
Mester Bálint
A célban a versenyzők Ludwig és Mentesi péksüteményeket és a Napfényes Ízek remek bioebédjét fogyaszthatták el, a Squeezy energiaitalok és a BIOrganik marcipánok után.

A SALOMON különdíját – egy WingsXT terepfutócipőt - a sorozatban nyújtott éves teljesítményéért Medgyes Gábor vehette át.

A GOLDLIFE termékek közül nemcsak a versenyzők, hanem a verseny meghívott vendége Parti András MTB olimpikon és a Egyetemi Sportszövetség díjátadója és szervezője, Kovács András is kapott egy ajándékcsomagot a cég képviselőjétől.

Az eredményhirdetésen a X2S versenyeket jellemző ajándékok és tombolák sok örömet szereztek a fiataloknak csakúgy, mint a felnőtteknek, hiszen szinte mindenki nyert valamit.


A rendezvény támogatói

GOLDLIFE

SALOMON

The North Face

Overland Budapest

PR Telecom

 

Sportpiac Magazin

Velo.hu

mozgasvilag.hu

 

BIOrganik

Router

YASEC

GARMIN

Ludwig és Mentesi Pékség, Solymár

Szabina Bio zöldség, gyümölcs, Piliscsaba

Árkus Irodatechnika, Piliscsaba

Pont kereskedés, Piliscsaba

Barangoló Lovasbolt, Piliscsaba

Lobélia virág, dekoráció, Piliscsaba

 

Piliscsabai Önkormányzat

Piliscsabai Polgárőrség

 

Fotó: Babka Szabolcs, X2S TEAM

A www.terepsport.hu oldal főszerkesztője, koordinátora. A X2S TEAM edzője és versenyzője.

Bemutatkozás duplanyil

Webhely: www.triatlonedzo.hu/

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk