Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x
2024. március 28. Csütörtök  Ma Gedeon, Johanna és Hanna napja van.  

Holtverseny a dél-afrikai XTERRA futamon

  • Állapot: Archív
Szokatlan dolog történt a dél-afrikai XTERRA versenyen: két versenyző is aranyérmet szerzett, pedig nem is egyszerre értek célba! A dél-afrikai Lieuwe Boonstra és a német Felix Schumann is a dobogó legmagasabb fokán állt az eredményhirdetéskor – mindezt a legnagyobb egyetértésben. Ez az első ilyen eset az XTERRA több, mint 15 éves történelmében.
30 ápr. 2009 Hozzászólás: Hozzászólás
(0 szavazat)
 

Boonstra vezette a mezőnyt az úszás és a hegyikerékpár után, de futás közben az egyik irányítópontnál a verseny alatt tomboló orkánszerű szél elfordította az iránymutató nyilat és ezért egy másik úton jutott a célba – pont annyival többet futva, hogy a német versenyző (a jó útvonalon) pont előtte érjen célba. A versenybíróság azonnali döntést hozott a két versenyző megkérdezése után.

„El sem tudom képzelni hogyan történhetett velem. Talán túlságosan is koncentráltam a versenyre, számomra nagyon fontos volt ez a győzelem. Fantasztikus volt az úszás és a kerékpár is, de futásnál már fáradt voltam a táv felénél – talán emiatt nem vettem észre, hogy a tábla kifordult a helyéből. De tanulság az, hogy még ezekre is figyelni kell! Köszönöm Félixnek a nagyszerű versenyt, megérdemelte volna egyedül is a győzelmet!” - nyilatkozta a félig boldog, félig csalódott Boonstra. „Még nem tudom mi a következő komoly versenyem, de a világbajnokságra készülök komolyan.”

Schumann ezzel szemben nem volt elégedett: „Lieuwe sokkal jobb volt bicajon és hiába vagyok erősebb, fiatalabb egyszerűen még technikailag sokat kell tanulnom – főleg, hogy a világbajnokság terepe igazán nagy montis kihívás.”

Kent Horner érkezett harmadiknak, számára egy technikásabb, nehezebb pálya jelentett volna esélyt a győzelemre.

A hölgyeknél az osztrák Carina Wasle (akit a magyar sportolók közül sokan ismernek, hiszen az XTERRA mellett téli triatlonban és sífutásban is komoly eredményei vannak) aratott rajt-cél győzelmet. Carina amellett, hogy hihetetlenül kicsi és vékony, fantasztikusan jól kezeli a kerékpárt, ahol akkor előnyt szerzett, hogy senkinek nem volt esélye utolérni.

„Az úszás még mindig nem erősségem, de a monti fantasztikus volt: gyors, lendületes, sok olyan szakasszal, amelyet otthon nem látok. Szavanna, homok- és kősivatag. Technikás rész kevés volt, de nincsen okom panaszra. A futást igazán tudtam élvezni, szép volt a pálya, sok emelkedővel és sziklás szakasszal – de a kilátás is nagyszerű volt. Most pedig erre is tudtam figyelni. Jövőre szeretném megvédeni a címemet.”

Top 5 férfi
1. Felix Schumann, 2:34:17
1. Lieuwe Boonstra, 2:36:03
3. Kent Horner, 2:39:23
4. Richard Murray, 2:40:05
5. Cas Van Aardenne, 2:44:58

Top 5 nő
1. Carina  Wasle, 2:49:57
2. Jeannie Bomford, 3:01:37
3. Carla Germishuys, 3:10:54
4. Tanya Rabie, 3:30:20
5. Dominique Provoyeur, 3:42:25

Képek: XTERRA


Boonstra még vezető helyen

A www.terepsport.hu oldal főszerkesztője, koordinátora. A X2S TEAM edzője és versenyzője.

Bemutatkozás duplanyil

Webhely: www.triatlonedzo.hu/

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk