A verseny soha nem vonzott akkora profi mezőnyt, mint egy világkupafutam, hiszen a kisebb pénzdíj, és a pontszerzési lehetőség hiánya távol tarthat többeket - ugyanakkor a verseny szépsége és nehézsége mégis sok élvonalbeli versenyzőt csábít indulásra: a háromszoros világbajnok Melanie McQuaid csakúgy, mint a tavalyi amerikai bajnos, Seth Wealing neve megtalálható volt a rajtlistán.
Az idei verseny mégis két kevésbé kiemelt versenyzőről szólt, akik fej fej melleti küzdelemben győztek: Jenny Smith és Josiah Middaugh komoly kihívókká válhatnak a világbajnokságon is.
Női verseny: egy új esélyes?
Néhány éve már, hogy az XTERRA világában két hölgy határozza meg a világversenyek eredményeit: Jamie Whitmore és Melanie McQuaid, akik állandó és változó sikerű csatáikba csak nagyritkán engedtek másoknak is beleszólást. A legtöbb ilyen eset azonban vagy technikai probléma vagy valami különleges baleset miatt történt.
2007-ben Jamie várandóssága miatt az esélyem megváltoztak és Crested Butte-ban is csak 4 profi indult a nők között. Melanie abszolút esélyesnek számított, egészen addig, amíg a helyi Jenny Smith a kerékpáron az élre nem állt. Jenny profi kerékpár versenyző (a TREK csapatában), de számos triatlon és XTERRA versenyen is indult már. egyedül az úszása kíván még sok javítanivalót.
Az úszás után Jenny még 2 perc 36 mp hátrányban volt Melanieval szemben, de ezen a versenyen be akarta bizonyítani, hogy a férfiakkal megegyező tempót tud diktálni. Hiába nagyszerű kerékpáros a kanadai versenyző, Jenny a táv végére lemorzsolta a különbséget és a futás elején már csak az volt a kérdés, kitart-e a lendülete?
McQuaid úgy tűnt tartani tudja a tempót, sőt a futás elején még taktikázásnak tűnt, hogy tempóváltásokkal igyekszik megtörni ellenfele erejét. Azonban a táv első harmada után, amikor a nagy emelkedők kezdődtek, Jenny akkora kiugrást csinált, hogy végül 7 perc előnnyel ért célba! Ezzel megszerezte élete első jelentős XTERRA aranyérmét.
A célban Melanie orvosi ápolásra szorult, mert lábát teljesen feltörte a cipő - de nem magyarázta ezzel a vereségét: "Csak mostanában kezdtem a hegyi edzéseket és egyszerűen Jenny ma sokkal jobb volt, mint én".
A férfi mezőny: a hegyi emberek napja.
A címvédő Seth Wealing győzni jött, de tudta, hogy kemény versenyre kell számítania, hiszen kihívója Josiah Middaugh igazi hegyiember, ezt a pályát mintha a számára tervezték volna. Josiah terepfutásban és téli triatlonban jeleskedik, a hegyek között lakik közel 3000 m magasban és a régebbi Keystone-i versenyt többszőr nyerte - az pedig 4000 m-es magasságot is érintett. Igy Josiah volt az egyetlen, aki az amúgy 2300 m-en lévő versenyközpontba 'lejött'. 2005-ben második volt, tavaly nem indult egy térd probléma miatt.
Azonban más ellenfelek is akadtak, a tavalyi világbanokság első 12 helyezettje közül 3 is indult a versenyen.
A várakozásoknak megfelelően Seth infult elsőként a kerékpáros szakasznak, nagyszerű úszással több, mint egy perc előnyt szerzett.Middaug már az első komolyabb mászásoknál megmutatta erejét, leszakítiotta az addig őtt üldöző bolyt és hamarosan Sethet is utolérte. A nap leggyorsabb kerékpáros idejét teljesítve elsőként ért a depóba
A futás sík részein komoly volt a hrac, de mihelyst nehezebb terepre érkeztek Josiah állandóan növelte előnyét. Az üldözők is kemény adok-kapok versenyt vívtak, a helyezések állandóan változtak a terep függvényében. Így Josiah 45 mp előnnyel győzött Seth előtt, harmadiknak Greg Krause futott célbam, aki szinte az egész verseny folyamán fej fej mellett haladt a végül negyedik Ryan Ignatz-cal.
Crested Butte Bank Crested Butte XTERRA
Crested Butte, CO
2007 július 29.
1.2k úszás - 27k MTB - 10k terepfutás
Eredmények
férfi
1. Josiah Middaugh 1:59:53
2. Seth Wealing 2:00:41
3. Greg Krause 2:03:37
4. Ryan Ignatz 2:06::08
5. Cody Waite 2:08:55
6. Spencer Powlison 2:10:53
7. Will Kelsay 2:12:09
8. Brian Smith 2:12:19
Nő
1. Jennifer Smith 2:17:42
2. Melanie McQuaid 2:24:41
3. Sara Tarkington 2:32:49
4. Jackie Burt 2:47:31


Melanie McQuaidAz ötödik alkalommal megrendezett verseny immár az egyik legszebbnek számontartott esemény az Egyesült Államokban. Idén több, mint 200 induló mérkőzött meg a kihívásokkal teli pályával, Coloradó állam közepén. A versenyen több meglepetés eredmény is születette, ami igencsak érdekessé teheti az XTERRA szezon elkövetkeő szakaszát. 
