Az országúti bajnok helyt állt terepen
Akik ott voltak, általában megegyeztek abban, hogy az utóbbi évek egyik legjobb versenye volt a XI. Uniqa Duna Maraton, a magyar hegyikerékpáros maratonok klasszikusa. Illusztris résztvevője is volt a XI. Uniqa Duna Maratonnak idén, az országúti bajnokságokon duplázó Kusztor Péter személyében. A svájci Atlas Personal versenyzője így élte meg belülről első hegyikerékpáros versenyét.
06 júl. 2010
Kategória:
Archív
Top Maratonok: idén is sorozatként
A Top Maraton Mountain Bike versenysorozatnak 2009-ben is a T-Mobile lesz a névadó főtámogatója. A négy legnagyobb hazai maraton szervezői 2005-ben hozták létre a Top sorozatot, melyhez társadalmi szerepvállalásának köszönhetően a T-Mobile főtámogatóként csatlakozott. Az együttműködés keretében idén is a telekommunikációs cég lesz a sorozat első számú partnere.
08 febr. 2009
Kategória:
Archív
Tereptriatlon EB, 2011 - első részletek
Az első egysztetések után immár több részlettel is szolgálhatunk a visegrádi ETU Tereptriatlon EB programjával kapcsolatban. Alakul a program, a távok és a pálya. Az biztos, hogy mindenki találhat magának triatlon futamot, nemcsak az extrém kihívásokat keresők!
09 dec. 2010
Kategória:
Archív
ITU / ETU Tereptriatlon Európa-bajnokság Visegrádon

23 nov. 2010
Kategória:
Archív
Új vélemények
-
Re: Magyar sikerek a 2025 World Triathlon világbajnoki döntő nyitó futamain – Ausztrália, Wollongong
Kiemelt
2025. október 22
Fantasztikus! Hajrá magyar triatlon!
-
Re: Varusteleka Sarma TST RP80 katonai-túra hátizsák teszt és bemutató
2025. október 21
A Savotta zsák fantasztikusan jó, a cikk alapján ez is nagyon hasonló.
... -
Re: Varusteleka Sarma TST RP80 katonai-túra hátizsák teszt és bemutató
2025. október 16
Nem semmi kis csomag :-) Nagyon tetszik a leírás, de nekem ez nagy
... -
Re: Garamszegi Annabella szóló túrája a Dolomitokban
Kiemelt
2025. október 13
Nagyon kemény vagy! És nagyon őszinte! Imádtam olvasni! A bakancsról
... -
Re: Ez már nagyon extrém: Kilian Jornet ismét különleges kihívást teljesített - „72 fourteeners in 31 days”
Kiemelt
2025. október 13
Inspiráló cikk! Így kicsit könnyebb kimenni esőben futni :-)
Hírlevelek feliratkozás
Aktualitások
-
Backyard Ultra és Phil Gore - a világbajnok, aki 4 nap 18 órán át futott az örökkévalóságig
-
Magyar sikerek a 2025 World Triathlon világbajnoki döntő nyitó futamain – Ausztrália, Wollongong
-
Brutal Extreme Triathlon Walesben durva Ironman távokkal, magyar sikerekkel
-
Varusteleka Sarma TST RP80 military and bushcraft backpack review
-
Varusteleka Sarma TST RP80 katonai-túra hátizsák teszt és bemutató (+videó)
-
Gondolatok arról, miért jó nekünk, ha Kilian Jornet nem adja fel („72 fourteeners in 31 days”)
-
Zilahy Boróka bronzérmes az XTERRA világbajnokságon
- Aktív...
- Legnépszerűbb
- +
-
Kósza túra - a Terepgyerek Program többnapos kalandja fiataloknak
10 jún. 2025
-
Völgyi Balázs - hogyan lesz egy introvertált gyerekből versenyek győztese és nemzetközi versenyek dobogósa
30 szept. 2025
-
OCR Világbajnokság 2025 – korosztályos (AG) nap Göteborgban: magyar hősök a pályán
12 szept. 2025
-
Fiatal tehetségek az akadályokon - Herold Míra Gabriella, aki megmutatja, hogyan jutott el a futófal tetejére
08 jún. 2025
-
OCR Európa-bajokság, Portugália - a sportág ismét hatalmasat fejlődött, a magyarok továbbra is sikeresek
03 júl. 2025
-
Khibu - Csiszár Kornél mesél a legendás magyar outdoor márka kulisszatitkairól
04 jún. 2025
-
Magyar sikerek a 2025 World Triathlon világbajnoki döntő nyitó futamain – Ausztrália, Wollongong
18 okt. 2025
-
Szőnyi Ferenc elindult a TransCanada Ultra kerékpáros versenyen (+videó)
08 jún. 2025
-
Suhaj Gábor a természetről, a túrázásról, az életről és az 54-es kihívásról
28 aug. 2025
-
11 tipp a biztonságos és hatékony törzsizom, core gyakorlatokhoz
07 máj. 2025
-
Minden határon túl - Mitch Hutchcraft extrém triatlonja a Mount Everestre
13 máj. 2025
-
Viharos siker az UBM RedRun futófesztivál Pilisvörösváron
20 máj. 2025
-
Tyson futása, avagy felismered-e a Mesteredet?
30 máj. 2025
-
Khibu - Csiszár Kornél mesél a legendás magyar outdoor márka kulisszatitkairól
04 jún. 2025
-
5-10 fokban fájnak a térdeim biciklizés közben (Hja, a kor). Már mindent kipróbáltam, de semmi…
Szerző Bence
Helikon-tex Trekking Tactical (VersaStretch) túra és taktikai nadrág
-
Szerinted OCR versenyzéshez (ha olyan a helyzet, pl. ultra) lehet jó ez a kabát?
Szerző Iguana
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
-
@Wolfman A két(több) cipő/bakancs használata mindenképpen jobb, ha sokat és intenzíven viseled a lábadon őket.…
Szerző Tóth Viktor
Altama Helios SBM taktikai és outdoor bakancs
-
@GreenBarets Közel vannak, de neked inkább a Tramontane kabát lenne jobb.
Szerző Tóth Viktor
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
Aktív
Blog
-
Az ízületek védelme és a fájdalomcsillapítás: Artifit, Borókakrém és Alpesi balzsam
15 márc. 2013Hozzászólás: HozzászólásTavaly nyár elején ittam utoljára az Artifit készítményt gerincsérvi fájdalmakra (erős hátfájás, kéz- és újjak zsibbadása), térdi porckopások (erős térdfájdalmak),…
Edzések, felszerelések
Szerkesztői TOP lista
- Tóth Viktor (3627) Backyard Ultra és Phil Gore - a világbajnok, aki 4 nap 18 órán át futott az örökkévalóságig (0 hozzászólások)
- Hírszerkesztő (50) Csiszér Ivett erdélyi székely sportoló nyerte az idei lovasíjász világbajnokságot (0 hozzászólások)
- Szabó Tamás (9) Légzés, amit ma kevesen ismernek jól és sokan rosszul (2 hozzászólások)
- Viktor Outdoor (6) HOKA közösségi futás a Szénás Körön - November 18. (0 hozzászólások)
- Malomsoky Ildikó (23) Gondolatok arról, miért jó nekünk, ha Kilian Jornet nem adja fel („72 fourteeners in 31 days”) (0 hozzászólások)
- Horváth György (1) A hős archetípus, a versenyzői hozzáállás (0 hozzászólások)
- Erdélyi Zsófia (10) Az első lépések Rió felé (1 hozzászólás)
- Korompay Réka (3) Sport a női időszámításban (3 hozzászólások)
- Gyurkó Péter (7) Erdélyi terepduatlon kaland a X2S Superior TEAM színeiben (1 hozzászólás)
- Benkó László (1) MTB utánpótlás edzőtábor Pula (3 hozzászólások)
- Szabó Miklós (1) A téli erdő csodája (1 hozzászólás)
- Boronkay Péter (1) Salomon Sonic Pro futócipő teszt (0 hozzászólások)
- Partics Peti (1) Partics Katalin és Partics Péter szenior öttusa világbajnokok a terepsportolók között (0 hozzászólások)
- Kércz Viktor (1) Madman Tim új szintre emelte a túrázást a High Route Pyrenees útvonalon (0 hozzászólások)
- Simonyi Petra (7) Plinko és Kaszinójátékok: Magyarország Új Kedvencei (0 hozzászólások)
- Support (1) Fókusz, ízületvédelem, izomregeneráció – természetes háttértámogatás sportolóknak (0 hozzászólások)



