Dakar 2013: Az utolsó szakasz következik
Aki azt hitte, csütörtökön túl volt a nehezén – csúnyán tévedett. A Dakar-rali utolsó előtti napja is legalább olyan kemény volt, mint a második, csak a kevés pihenés és a fogyó technika miatt a versenyzők valamivel nehezebben vették az akadályt, mint a verseny legelején.
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 27. helyen végzett a Copiapó–La Serena szakaszon, amelyben volt minden, ami a Dakar sava-borsát jelenti.

„Igazi Dakar-nap volt – jó fárasztó. Komoly dűnék és azokból is sok, s bár nekünk nem jelentettek problémát, volt, akinek igen. Reggel az egyik Kamaz után rajtoltunk, amelyet száz kilométer után sikerült csak megelőzni, mert addig akkora port csinált előttünk, hogy közel sem tudtunk menni hozzá” – mondta Szalay.
Dakar 2013: Címvédés az autósoknál és a motorosnál
A szombati záró szakaszon La Serena és Santiago között az autósoknál a spanyol Nani Roma volt a leggyorsabb, míg a motorosok versenyében a portugál Ruben Faria érte el a legjobb időt.
Peterhansel 11. alkalommal - ötször autóval és hatszor motorkerékpáron - nyerte meg a világ legnehezebb és leghosszabb terepversenyét, míg Despres ötödször diadalmaskodott két keréken.

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős teljesítette a Dakar-rali távját. Újra... Szinte hihetetlen, de mióta a páros együtt versenyez (vagyis 2004 óta), azóta mindig célba ért a világ legnehezebb terepversenyén, s ez a remek sorozat most sem szakadt meg. A pilóta eddigi 12 Dakarjából nyolcszor ért célba, Bunkoczival közösen pedig hétszer. További érdekes statisztikai adat, hogy ők ketten mindannyiszor Opellel teljesítették a távot, csak éppen az első években Fronterával, az utóbbi esztendőkben Antarával, az idén pedig egy vadonatúj Mokkával. A technika tehát remekül vizsgázott.
Hírlevelek feliratkozás
Látogatók
Oldalainkat 499 vendég és 0 tag böngészi



