Az XTERRA királya győzelemmel indított – Conrad Stoltz sikere Hemingwaynek is tetszene

A legendás négyszeres XTERRA világbajnok Conrad Stoltz ismét bizonyította, hogy nem az életkortól függ a győzelem – lassan a 40 felé közeledve is magasan a legjobb fiatal versenyzők előtt ér célba. Első idei győzelme színhelye Buffelspoort Dam, ahol annak idején Hemingway is szívesen időzött.
A király újra király – Conrad Stoltz az első négyszeres XTERRA világbajnok, korosztályos magyar ezüst
A 15. XTERRA világbajnokságon Maui szigetén megtörtént az, ami eddig soha a sportág történetében: a dél-afrikai Conrad Stoltz 4. alkalommal nyerte meg a világbajnoki címet, pedig a mezőny az eddigi legerősebb és legnagyobb volt, két magyar indulóval, akik közül Poór Brigitta korosztályos ezüstérmet szerzett. Urban XTERRA - duplázás és címvédés a középnyugati bajnokságon
Melanie McQuaid 36. születésnapját is ünnepelte a Fort Custer parkban megrendezett versenyen - nemcsak az aranyérmét A michigani versenyen mellette állhatott a sportág másik koronázott királya, a dél-afrikai Conrad Stoltz, hiszen mindketten fantasztikus győzelmet arattak. Lebrun újabb világkupa győzelme
Nicolas "Nico" Lebrun újabb győzelemmel kápráztatta el az XTERRA Világkupa sorozat európai állámásainak közönségét. Ezúttal hazájában, Franciaországban. Legnagyobb ellenfele, az idén is nagyon jó erőben lévő 3-szoros világbajnok Conrad Stoltz volt.XTERRA - Lake Tahoe
Conrad StoltzAz amerikai bajnokságon Jamie Whitmore és Conrad Stoltz állt a dobogó legmagasabb fokán - mindketten többször nyertek már itt és mindketten balszerencsések voltak az utóbbi két évben. De a szélsőséges versenykörülmények nekik kedveztek.



