A tereptriatlon különleges kihívás - Faris Al-Sultan Ironman legenda a tereptriatlon Világbajnokságon
Faris Al-Sultan szerényen így nyilatkozott: "Egy ilyen versenyen mindig nagyon nehéz felmérni a lehetőségeket, egészen más, mint az Ironman, pedig az is nagyon sokesélyes - a nemzetközi tereptriatlonban pedig nagyon erős a mezőny. Ebben az értelemben azt hiszem, nem vagyok esélyes, ugyanakkor az Ironman versenyeken megszerzett kitartás és állhatatosság sok meglepetést okozhat az ellenfeleknek."
Meghatározó tavaszi terepfutó versennyé vált az Everling Tavaszváró terepfesztivál
Kovács Péter 16. kerületi Polgármester köszöntő szavaival nyitotta meg a hagyományos terepfutó versenyünket a Naplás-tónál. Az első futamot pár perc késéssel kellet indítania Kiss Dániel Olimpikon, Eb. 3 helyezett Ikarusos atlétának, hiszen olyan sokan neveztek, hogy voltak néhányan akik csak késve tudtak rajtszámhoz jutni.
Összesen 10 futam indult óvodásoktól-felnőttekig különböző korosztályokban, összesen 1057 nevezett indulóval!
Megtisztelte jelenlétével az eseményt Kropkó Péter is, aki 2-szer lett 7. az Ironman Világbajnokságon Hawaii-on, többszörös Ironman magyar bajnok és több nagy nemzetközi verseny győztese is. Pályafutásáról, terveiről kérdezte Őt Gajdos Tamás, akit szintén az IRONMAN 70.3 Budapest szervezői között találhatunk.
Tavaszi vaddisznó figyelmeztetés futóknak, túrázóknak, kerékpárosoknak
Ahogy múlik a tél és melegszik az idő, egyre több turista keresi fel a Pilis népszerű kirándulóhelyeit. Fontos tudni, hogy ez az időszak a vaddisznók ellési időszaka, a kocák most hozzák világra a malacokat. Ebben az időszakban különösen fontos, hogy kutyát csak pórázon, a kijelölt turistautakon sétáltassanak a tulajdonosaik, mert a kicsinyeit védő anyaállat komoly sérülést okozhat.
A vaddisznó kocák ezekben a hetekben ellik malacaikat. Ilyenkor az anyaállatok biztosítják saját maguk és utódaik számára az elléshez szükséges nyugodt körülményeket, a sűrű, bozótos helyeken úgynevezett „vaddisznó vackot” alakítanak ki.
A Transgrancanaria ultra terepfutó versenyen Wermescher Ildikó 4. helyen ért célba
A 125 km hosszú és 8500 m szintkülönbséget tartalmazó kifejezetten nehéznek számító versenyen a magyar Wermescher Ildikó a 4. helyen érkezett célba.
A győztes Núria Picas a verseny első szakaszaitól kezdve vezette a mezőnyt, igaz eleinte kis különbséggel, de minden ellenőrző ponton tudta növelni a távolságot az üldözők előtt. Fernanda Macial és Francesca Canepa taktikáztak és hagyták, hogy ellenfelük látszólag hamar kifussa magát.
Németh és Wermescher terepfutó győzelme Indiában (+videó)
Igazán különleges helyszínen rendezték meg a Run the Rann elnevezésű ultrafutóversenyt.
A 101km-es ultratáv mellett félmaratoni és maratoni távon is indulhatttak a résztvevők, mindkét magyar terepfutó győzelemmel térhet haza, Németh Csaba az ultrán, Wermescher Ildikó a maratoni távon lett első.A verseny Dholavira városától indult és a sivatagban haladt. A verseny honlapja szerint ellátás volt, frissítőállomások voltak az útvonalon ami a 30-40fokos hőségben a kitett sivatagi útvonalon nem is árthatott.
Téli triatlon világbajnokság - az orosz Andreev negyedik győzelme (+videó)
A téli triatlon népszerűsége ha nem is növekszik gyorsan, de a sportág egyre erősebben jelen van a világ multisport életében.
A Cogne-ban rendezett ITU Téli Triatlon világbajnokságon a férfiaknál az orosz Pavel Andreev negyedik alkalommal állhatott a dobogó tetejére, a nőknél a norvég Borghlid Løvset szerezte meg a győzelmet.A téli triatlon futásból, kerékpározásból és sífutásból álló téli változatának világbajnokságát évek óta megrendezik, ezúttal az olasz Cogne-ban.
XTERRA tereptriatlon évadnyitó - Totalsport XTERRA Grabouw (+videó)
Idén sem volt másként, február 22-23 a kontinenes egyik legnagyobb outdoor sportrendezvénye - Totalsports Xterra Grabouw 2014.
A győzelmet a bermudai Flora Duffy és a hazaiak egyik kedvence, az XTERRA világranglista TOP10 versenyzője, Dan Hugo nyerte.
Az Év kalandora a National Geographic szavazásán Kilian Jornet terepfutó
Ugyanakkor Kilian nem a versenyeredményei miatt kapta meg a címet, hanem azért, ahogyan a természethez közelít és ahogyan ezt képviseli az emberek számára – vidáman, könnyedén, a legmélyebb elkötelezettséggel a természetvédelem és az élővilág felé.
Everling Tavaszváró terepfutóverseny előzetes
Berendi Antal atléta, terepfutó a MAHFUSZ alapítója és a Tavaszváró verseny egyik ötletgazdája. Tőle kérdeztük az idei verseny részleteit, a terepfutással kapcsolatos terveket, gondolatokat.
TS: Idén milyen újdonságok, érdekességek lesznek az Everling Tavaszváró terepfutó versenyen március 8.-án? Hogyan ajánlanád?Berendi Antal: Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a versenyünk. Idei újdonság: Rajtszámokat névre szólóan gyártjuk le a versenyzőknek, így örök emlék marad számukra. Ez természetesen azoknak jár, akik előneveznek.
A tavalyi évhez hasonlóan lesz tombola ahol Salomon cipőket fogunk kisorsolni. Valamint az abszolút férfi-női győztes 1-1 Salomon cipővel fog gazdagodni! Pénzdíj is lesz a versenyen az 5*2km-es futamain: 10.000-5.000-3.000ft férfi-nő 1-3 abszolút!
A tombolán egyenlő esélyekkel pályázik amatőr és profi is a Salomon cipőkért!
Exkluzív interjú Gombos Károly sílövővel a Szocsi Téli Olimpiáról
A sprint verseny után beszélgettünk vele, hiszen Charlie régi terepsportos, tereptriatlonban és terepfutásban is évek óta rendszeresen indul, ráadásul kifejezetten jó eredményeket ért el nemzetközi versenyeken is, a X2S TEAM színeiben.
Szocsi 2014: Gombos Károly mindent beleadott
Gombos tíz lövése során mindössze egyszer tévesztett célt, ráadásul a második, álló sorozatában, és noha helyezésével nem kvalifikálta magát a hétfői 12,5 km-es üldözéses versenyre, a lelkiismerete nyugodt lehet.
Szocsi 2014: Björndalen 40 évesen nyert, Gombos nagyszerűen lőtt
A férfiak 10 km-es sprintversenyével megkezdődtek a sílövők versenyei is a téli olimpián.
A győzelmet némi meglepetésre a norvég Ole Einar Björndalen szerezte meg, aki így hetedik olimpiai bajnoki címét ünnepelhette.Az ezüstérmes az osztrák Dominik Landertinger, a bronzérmes a cseh Jaroslav Soukup lett.
A magyar Gombos Károly mindössze egy lövőhibával a 79. helyen végzett.
Hírlevelek feliratkozás
Látogatók
Oldalainkat 655 vendég és 0 tag böngészi



