Újabb magyar UCI győzelem
UCI mezőnyDér Zsolt megszerezte idei második győzelmét az UCI Europe Tour-sorozatban! A P-Nívó-Betonexpressz 2000 kerekese a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség ranglistaversenyei közül április végén megnyerte a Belgrád-Banja Luka II. nevű egynapos viadalt, pénteken pedig a Török körversenyen (43. International Presidency Turkey Tour) ért el szakaszgyőzelmet.
Tandemes világrekordot állítottak fel magyar kerékpárosok

Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület elnöke azt mondta: korábban nem volt példa arra, hogy hiteles, mért körülmények között bárki tandem kerékpárral sebességi rekordot állított volna fel.
Kőbányai és X2S sikerek a Tour de Ring 24 óráson

Bár hazai mountain bike sportágban már több mint 10 éve nagy sikerrel szerveznek 24 órás versenyeket, országúton mindezidáig várni kellett erre. Idén azonban rögtön két 24 órás futam is szerepel a naptárban: az elsőt a Hungaroringen szervezték augusztus első hétvégéjén, a másodikra pedig augusztus végén a kiskunlacházi repülőtéren kerül sor.
Beismerte tévedését a Tour de France igazgatója
Christian Prudhomme, a kerékpáros Tour de France igazgatója elismerte, hogy rosszul jósolt: előzetesen arra számított, hogy a Team Sky fogja uralni a versenyt, ehelyett a csapattag, a brit Chris Froome az egyeduralkodó a francia körversenyen.
A versenyigazgató a hétfői szünnapon a cyclingnews szaklapnak adott nyilatkozatában kitért rá: nagyon meglepte, hogy a vasárnapi szakaszon az éllovas Froome-tól mennyire leszakadtak csapattársai, így egyedül kellett felvennie a versenyt a kihívókkal. A Team Sky csapatként csak a 16. lett.
Wiggins nem hiszi, hogy többet indulna a Tour de France-on

"Számomra mindig az volt a legfontosabb, hogy Tourt nyerjek. Ezt elértem. Büszke vagyok rá, de ha őszinte akarok lenni, nem hiszem, hogy még egyszer úgy fel tudnék készülni rá, mint tavaly tettem" – mondta a 33 éves kerekes.
Rekordrészvétel az idei balatoni bringatúrán

Egyre népszerűbb a Balaton körüli tókerülő bringatúra.
Hungaroring Sport és Életmódfesztivál - Cube Tour de Hungaroring

Nem én vagyok valóban az illetékes. Mint tudjuk ez egy világszínvonalú pálya és ki ne szeretne dicsekedni egy ilyen ékszerrel. A tervek szerint ez a mostani bringaverseny nem egyszeri alkalom lesz, hanem remélhetőleg minden évben megrendezésre kerül. A Hungaroring Sport zrt. érzéseim szerint nyitottabban áll az ilyen típusú rendezvényekhez és különösen szimpatikus nekik a kerékpársport. Ezzel is egyre jobban ki akarják használni a Hungaroringben rejlő lehetőségeket. Én is így kerültem a képbe, mint az X2S TEAM egyik vezetője. Ez egy egészségfesztivál keretein belül megrendezendő verseny ahol az országúti mezőnyverseny mellett a terepfutást és a Mountain Bike versenyt is - a pályán belül található OFF ROAD CENTER-ben - az X2S terepsport csapat koordinálja. Igyekszünk minél jobb és sikeresebb rendezvényt szervezni, hogy aztán ne is legyen kérdés, hogy jövőre is lesz-e bringás verseny a Hungaroringen.
Belga lap szerint Armstrong doppingtesztje már '99-ben is pozitív volt

A Het Nieuwsblad kedden a nemzetközi szövetség belső jelentésére hivatkozva azt közölte, hogy az amerikai kerekes szervezetében mind a négyszer kortikoidra bukkantak.
Nem kell doppingolás miatt felelnie Armstrong kerékpáros társának
Ügyének elévülése miatt elkerülte a felelősségrevonást Steffen Kjaersgaard, a doppingbotránya miatt hét Tour de France-elsőségétől megfosztott Lance Armstrong korábbi kerékpáros társa.
A most 39 éves Kjaersgaard tavaly októberben vallotta be, hogy éveken keresztül tiltott szerekkel élt.
A norvég versenyző 2000 és 2003 között volt Armstrong klubtársa, és elmondása szerint 1998 és 2003 között doppingolt, majd önként visszavonult.
Armstrong nem akarja visszafizetni a Touron nyert milliókat
Ügyvédje szerint Lance Armstrong nem akarja visszafizetni azt a pénzdíjat, amelyet dopping segítségével gyűjtött évek alatt a világ legrangosabb országúti kerékpáros körversenyén, a Tour de France-on.
A BBC tavalyi számításai szerint ez az összeg körülbelül 3,9 millió dollárra rúg. Az ügyvéd, Tim Herman azt mondta: a pénz ahhoz a Tailwind Sports nevű céghez vándorolt, amely az Armstrong korábbi csapait szponzoráló US Postal és Discovery Channel mögött állt.
Újabb kerékpáros ismerte el, hogy doppingolt
Szerző: MTI
Grischa Niermann személyében újabb korábbi országúti kerékpáros ismerte el, hogy doppingszereket használt. A holland szövetség honlapján a tavaly visszavonult német versenyző, aki 12 évig a holland székhelyű Rabobank csapatát erősítette, úgy nyilatkozott, hogy 2000 és 2003 között többször használta az EPO nevű vérdoppingot.
A Tour de France-on kilencszer indult Niermann arról is beszélt, hogy az illetékes doppingellenes szerveknek hajlandó további részletekkel szolgálni az üggyel kapcsolatban.
Armstrong az egész világot becsapta - sportolók a doppingügyről
Szerző: MTI
A korábbi versenytárs Robby McEwen és a férfi tenisz-világranglistát vezető Novak Djokovic is keményen bírálta az egyebek mellett hét Tour de France győzelmétől is megfosztott Lance Armstrongot, miután Oprah Winfreynek adott interjújában beismerte doppingolását.
A korábbi kiváló sprinter, a pályafutása során a francia és az olasz körversenyen is 12-12 szakaszgyőzelmet arató McEwen kijelentette, hogy soha nem fog megbocsátani, mert szerinte Armstrong "az egész világot becsapta, [1]így minket, kerékpárosokat is".