A 2023-as bajnokságot csütörtök este az ITU részéről Marisol Casado, a norvég triatlon szövetség elnöke Anette Brurås, valamint Skeikampen polgármestere, Anette Musdalslien nyitották meg hivatalosan, a nemzetek hagyományos zászlóvivő felvonulását követően.
A pénteki duatlon világbajnokság intenzív futás-sífutás akcióval nyitotta meg az eseményt, mielőtt kisütött a nap a vasárnapi futás-kerékpár-sífutás triatlon versenyszámra. A két nap alatt összesen 19 nemzet sportolói versengtek a 39 világbajnoki címért, az elit versenyben és különböző korosztályos futamokban. [GALÉRIA]
A magyar színeket a 30-34 éves korosztályban Tilk Bence képviselte, aki szoros versenyben szerezte meg a bronzérmet! Végig a második helyen haladt, de sífutásban az olasz Matteo Carli jóval gyorsabb volt (korosztályos eredmények).
Virágok helyett az érmesek mindegyike fenyőcsemetét kapott. A fákat tavasszal ültetik el, és egy erdőt hoznak létre a Skeikampenben megrendezett első téli triatlon világbajnokság emlékére, amely a fenntarthatóságra és a környezettudatosságra helyezi a hangsúlyt, amelyet a helyi szervezőbizottság az esemény központi elemévé kívánt tenni.
Pénteken a környéken élő 200 ukrajnai és szíriai iskolás csatlakozott a helyi gyerekek százaihoz, akik a duatlonon szurkolnak, autogramot kérnek és kapnak, magukba szívják a téli világbajnokság különleges hangulatát.
„Csodálatos lehetőség volt ez arra, hogy inspiráljuk ezeket a gyerekeket, összehozzuk őket, és lehetővé tegyük számukra, hogy testközelből szemtanúi legyenek a világszínvonalú versenyeknek” – mondta Marisol Casado, a World Triathlon elnöke.
Norvégia csapata 16 arannyal, 5 ezüsttel és 5 bronzzal végzett a korosztályos éremtáblázat élén. Az USA 6 aranyat és összesítésben 13 érmet, Németország összesítésben 9 éremből 4 aranyat nyert, Csehország, Nagy-Britannia és Ausztria pedig a következő legjobban teljesítő delegáció volt a két nap során. [GALÉRIA]
„Skeikampen csodálatos környezetet és kiváló szervezést biztosított ezeknek a versenyeknek. Nagyszerű érzés volt résztvenni, és látni, milyen hatást gyakorolt az első alkalommal megrendezett bajnokság a norvég téli triatlonosok körében minden kategóriában. A jövőben még sok téli triatlonra számítunk.”
Forrás: triathlon.org | Az esemény honlapja: skeitriathlon.no
Free Joomla Lightbox Gallery