Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x

Csőke Balázs kihűlt az Ironman triatlon Új-Zélandi futamán

Csőke Balázs remekül úszott az új-zélandi Ironmanversenyen, azonban a kerékpározás elején kihűlt, így fel kellett adnia a versenyt. A hipotermia miatt mentőautó szállította el a verseny helyszínéről a szegedi vasembert, akinek három órára volt szüksége, hogy rendbe jöjjön.

A verseny mindnképpen szésőségesnek volt nevezhető, mert a víz hideg volt, az időjárás a verseny végére azonban nagy meleget hozott a versenyzőknek.

04 márc. 2014

IRONMAN 70.3 Budapest pályainformáció

Az utolsó kérdésekre is pont került, így végre bemutathatjuk mindenkinek az augusztus 23-án következő IRONMAN 70.3 Budapest versenypályáját.

Az útvonalhoz az 51-szeres IRONMAN Kropkó Péter fűz néhány megjegyzést.


AZ ÚSZÁS

Az egy körös úszópálya a Kopaszi gát védett öblében került kialakításra. Az év ezen szakában 26.5 Celsius-fok körüli átlaghőmérséklet és havi 50 milliméter csapadék mellett 20 Celsius-fok körüli vízhőmérséklet a jellemző.

30 jan. 2014

Magyar Ironman sikerek Izraelben

Három magyar triatlonista is a legjobbak között végzett az izraeli Eilatban rendezett Ironman versenyen.

A Vörös-tenger, a Negev sivatag és az Arábiai Lawrance hangulata fogadta azt az 1200 triatlon versenyzőt, akik közül valamivel több, mint 200 az Ironman távon tette próbára erejét és kitartását.

A magyarok között a legjobb helyezést Harsányi Zsuzsanna érte el, aki a dobogó harmadik fokára állhatott, Nagy Gergely pedig ötödikként ért célba.

20 jan. 2014

Erdélyi Zsófia ismét a Houston maraton elit mezőnyében

A 42. Houston maraton hétvége január 19-én nemcsak egy nagy tömegsport verseny, hanem az US félmaraton bajnoksága is egyben. 2012-ben Erdélyi Zsófia az abszolút 5. helyen érkezett célba. Ezt vagy jobb helyezés elérését tűzte ki célul idén is... de a mezőny erősebb, mint tavaly.

Ugyanakkor Zsófi nem véletlenül lett a hónap európai atlétája novemberben, erősebb és gyorsabb, mint korábban.

17 jan. 2014

Az erősítő edzés csökkenti a nőknél a cukorbetegség kialakulásának valószínűségét

Csökken a cukorbetegség kialakulásának veszélye azoknál a nőknél, akik rendszeresen végeznek izomerősítő gyakorlatokat – állapította meg egy amerikai kutatás.

A vizsgálat során százezer nővér egészségi állapotát követték nyolc éven át. A PLoS Medicine című szaklapban megjelent tanulmány szerint a súlyemelés, a fekvőtámasz és a hasonló izomerősítő gyakorlatok hatása hozzáadódik a kardioedzések – már ismert – jótékony hatásához, így tovább csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát.

16 jan. 2014

Az xterrások futnak, tekernek, hogy segíthessenek

A sport és az egészség összefonódik, ezúttal viszont igazán szép gesztus e két dolog oly módon történő kapcsolódása, hogy nagyváradi sportolók próbálnak segíteni Bihar megyei rákbeteg gyerekeken, immár második éve.

A „24 óra egy mosolyért” elnevezésű jótékonysági esemény részleteiről a váradi Lotus Center bevásárlóközpontban számoltak be a szervezők, a Bihar megyei Xterra Sportklub tagjai, a Lotus képviselői, valamint dr. Ritli László docens, a nagyváradi Gavril Curtenu Városi Kórház gyermekrészlegének vezetője.

16 jan. 2014

Az isztambuli maraton győztese Kiprotich doppingolt

Abraham Kiprotich, a Kenyai születésű  francia maratonfutó 2 éves eltilátással néz szembe, mert a  november 17.-i Istambul Marathon győzelme után pozitív volt a doppingtesztje.

Vérében EPO nyomokat találtak. A 28 éves Kiprotich a francia maraton válogatott tagja volt a londoni olimpián, bár ott végül nem futott. Az egyéni legjobbja 2013-ban 2:08:33 volt, amit Daeguban futott áprilisban.

09 jan. 2014

Ultrafutásban újabb magyar vonatkozású csúcsdöntés

A 47 éves magyar származású Joe Fejes legyőzte Yiannis Kourost az Across the Years 6 napos futáson, ráadásul új országos rekorddal. A futóverseny az óévet és az újévet köti össze.

A csúcstartó ultrafutó görög legenda Yiannis Kouros nem adta olcsón az elsőséget, a hat napos verseny végén összesen kb. 8 km volt a különbség kettejük között!

A női versenyt Liz Bauer nyerte, aki abszolútban is az ötödik helyre futott be.  A női ultrafutók erejét jellemzi, hogy a TOP10 közé még két hölgy, Vikean Yutz és Martina Hausmann is befutott.

06 jan. 2014

Tizennyolcmilliárdot kap a magyar atlétika

2020-ig 18 milliárd forintot kap a magyar atlétika, jelentette be Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke és Simicskó István sportért felelős államtitkár kedd délután, a Kölyök Atlétika Programjának sajtótájékoztatóján.

A 18 milliárdos összegből 12 milliárdot fordítanak majd létesítményfejlesztésre, egymilliárd az akadémiai rendszer kiépítésére és műhelyfejlesztésre megy. Az utánpótlás-fejlesztésre 3,2 milliárdot költhetnek majd. A MASZ utánpótlásközpontokat, akadémiákat is kiépít. A Szombathelyi Németh Pál Dobó Akadémia már meg is felelt a szövetség feltételeinek, de a tervek szerint Székesfehérváron, Békéscsabán és Budapesten is lesz egy-egy akadémia.

05 dec. 2013

Balatonman Füred 2014 középtávú triatlon OB

A Magyar Triatlon Szövetség döntésének értelmében 2014-ben újra a Balatonman Füred lesz az amatőr, korosztályos középtávú országos bajnokság!

Ezúton is köszönjük a megújuló bizalmat és várunk minden versenyzőt júniusban a balatonfüredi triatlon fesztiválon, Közép Európa talán legszebb pályáján!

03 dec. 2013

Európában lesz a 2015-ös IRONMAN 70.3-világbajnokság

A World Triathlon Corporation a hétvégén bejelentette: 2015-ben – az IRONMAN-versenyek történetében először Európa rendezhet világbajnokságot, méghozzá az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő IRONMAN 70.3 versenyszámban.

A jelöltek közül végül négy helyszín maradt versenyben a vb rendezéséért: a norvégiai Haugesund, Luxemburg fővárosa, a franciaországi Nizza és az ausztriai Zell am See-Kaprun.

30 nov. 2013

Bolt és Fraser-Pryce az év atlétái

A jamaicai Usain Bolt, és honfitársa, Shelly-Ann Fraser-Pryce nyerte az év legjobb atlétája díjat a nemzetközi szövetség választásán.

Az IAAF szombati közleményéből kiderül, hogy a világ leggyorsabb embere, a moszkvai világbajnokságon három aranyérmet is begyűjtő 27 éves Bolt - aki a vb-k történetének legeredményesebb atlétájává lépett elő - ötödször részesült az év legjobbja elismerésben, amellyel ezúttal 100 ezer dolláros pénzjutalom is jár.

18 nov. 2013

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Tegnap a verseny után erdőtakarítást szerveztünk. A csodálatos napsütés ellenére - vagy éppen azért? - kevesen vol… https://t.co/P8rVTWBHWP
Csodálatosan meginditó kiállítás! Igazi adventi meghittség. https://t.co/bpMupdnWnM
🤣🤣🤣🤣🤣 https://t.co/z9tNd0pVZo

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk

 

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)