Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x
2020. október 23. Péntek  Ma Gyöngyi napja van. KÖZTÁRSASÁG KIKIÁLTÁSA

A címvédő nyerte a Bécs-Pozsony-Budapest első szakaszát

A címvédő Zabari János nyerte az első szakaszt a Bécs-Pozsony-Budapest ultramaratoni futóversenyen.

Mögötte, közel nyolc perc hátránnyal Belej Bálint végzett. Az esélyesek között számon tartott Bogár János ugyan remekül kezdett, Belejjel együtt az élen haladt. Aztán a 80. kilométernél Bogár gyomorpanaszok miatt hosszabb időre megállt, Zabairtól 35 percet kapott, és végül harmadik lett.

A váltóverseny szakaszgyőzelmét a Dover Nyelviskola csapata szerezte meg.

19 okt. 2013
Kategória: Archív

2014 augusztusban Ironman versenyt rendeznek a fővárosban

A hosszú távú triatlon versenyek legértékesebb versenysorozatát, az Ironman márkát birtokló amerikai WTC magyar idő szerint péntek hajnalban Hawaii-ban közölte, hogy jövő augusztusban versenyt tartanak a magyar fővárosban. Szakértők szerint ahová a WTC beteszi a lábát, az a település gazdaságilag is igen jól jár.

Hazai idő szerint péntek hajnalban a globális sportélet igazi nagyágyúja tette be a lábát Magyarországra. A világ egyik legpotensebb és leggazdagabb, profi alapokon működő sportszervezete, az Ironman márkát birtokló, floridai székhelyű World Triathlon Corporation (WTC) jelentette be, hogy augusztus 23-án Budapesten féltávú (1,9 kilométer úszás, 90 kilométer kerékpár, 21,1 kilométer futás), azaz Ironman 70.3-as versenyt szervez.

(Jó néhány országban szerveznek egyébként azonos távú erőpróbákat, ám az Ironman márkanevet elméletileg az amerikai szövetség jóváhagyása nélkül nem lehet használni. A kegyeiket ráadásul igencsak nehéz elnyerni, hogy valaki a körön belülre kerüljön, s rendezővé váljon.)

11 okt. 2013
Kategória: Multisport

Elment a Hegyimaraton ,,Atyja” - in memoriam Kisgyörgy Ádám

Hegyimaraton, Kisgyörgy Ádám, futás, maraton, BükkNem túlzás a címben szereplő megnevezés, hiszen az elmúlt hétvégén földi létét a közelállók számára is teljesen váratlanul befejező Kisgyörgy Ádám valóban ,,szülőatyja volt a Bükki Hegyi Maraton elnevezésű futóversenynek.

1991-ben az Ő ötletére, az általa toborzott lelkes csapat áldozatos munkájának köszönhetően indulhatott el a borsodi megyeszékhelyen az a sorozat, mely idén tizenkilencedik állomásához érkezett. Az a sorozat, mely itthon és sok-sok külföldi országban jó hírét vitte Miskolcnak, a Bükk-hegységnek, a megyének és Magyarországnak!

08 márc. 2011
Kategória: Archív

Magyar triatlonisták Szingapúrban - előkészületek

triatlon, Szingapúr, olimpia, ifjúsági, kerékpár, futás, úszásAz Ifjúsági Olimpia triatlon számában a magyar versenyzők a hétvégén állnak rajthoz. Dudás Eszter a nőknél, Hankó Gábor a férfiaknál, mindketten 32 fős mezőnyben, ahol nagyon komoly ellenfelekkel kell számolniuk.
13 aug. 2010
Kategória: Archív

Újra T-Mobile Bringaszerviz az utolsó áprilisi hétvégén

T-Mobile, Bringaszerviz, Arena Plaza, Urban Cross, futásÚjra T-Mobile Bringaszerviz az utolsó áprilisi hétvégénkét budapesti és egy vidéki helyszínen is várják a kétkerekűeket.

A tavalyi sikeres kezdeményezés után idén újabb állomásokkal jelentkezik a T-Mobile Bringaszerviz. Április 23-án, pénteken, a fővárosban a Madách téren állítják föl a magenta-színű óriás sátrat. Másnap, szombaton, Budapest mellett Tiszakeszi lesz a házigazda.

21 ápr. 2010
Kategória: Archív

X2S Murau triatlon hétvége

x2s, téli, triatlon, murau, sífutás, terepA muraui téli triatlon verseny és OB idén elmarad. Ennek anyagi és szervezési okai vannak, de a X2S nem akart bizonytalan és versenyt vállalni. Az osztrák partnerek hozzáállása példeértékű, jövőre korábban és komolyabb háttér biztosításával készítjük elő a versenyt.

Azok számára viszont, akik már betervezték ezt a versenyt, vagy már rég tervezik, hogy kipróbálnák a sífutást, a hóban futást és a bringázást, azoknak egy edzőtábor szervezzük ugyanebben az időpontban 2010 március 19-21 Murauban.

01 márc. 2010
Kategória: Archív

Öttusa, női vk: Magyar váltó sikerek

Gyenesei LeilaA Kovács Sarolta, Gyenesei Leila páros nyerte a vasárnapi váltóversenyt a székesfehérvári női öttusa-világkupán. Vadász Dóra és Alekszejev Tamara jóvoltából a második helyen is hazai duó végzett. Harmadikként egy brit, kanadai vegyes csapat zárt.
17 máj. 2009
Kategória: Archív

Atlétika: Paula Radcliffe ott lesz a vb-n Berlinben

A női maratonfutás világcsúcstartója, a brit Paula Radcliffe megerősítette, hogy elkezdte edzéseit, sőt, jövő héten nekiáll a versenyspecifikus felkészülésnek az augusztusi vb-re. És utána folytatja az edzéseket a Londoni Olimpiára.
10 máj. 2009
Kategória: Archív

Új férfi pályacsúcs a Mátrabércen!

A szombaton megrendezett, ultrafutók által kedvelt teljesítménytúrán, az 56 km-es Mátrabércen Ispánki Zoltán pályacsúccsal, 5 óra 22 perces idővel leggyorsabb teljesítőként ért célba, 5 percet javítva Németh Csaba 2002-es idején. A hölgyeknél Wermescher Ildikó lett a leggyorsabb, ideje 6 óra 53 perc, Ildi csak 4 perccel maradt el a pályacsúcstól.
28 ápr. 2009
Kategória: Archív

Kálovics Anikó harmadik lett Milánóban

Kálovics Anikó a hétvégén a Stramilano Félmaratonon vett részt, ahol felállhatott a dobogóra, harmadikként célba érve. Anikó már az elejétől nehézkesen mozgott. 10 kilométerig még megvolt a tervezett 1:11-es iram, de onnantól kezdve nagyon belassult. Nagyon küzdenie kellett, hogy meglegyen a dobogó, mert hátulról érkeztek az olasz maraton futók.
08 ápr. 2009
Kategória: Archív

Atlétikai csúcsverseny az USA és Jamaica legjobbjai között

A tavaly nyári, pekingi olimpia után jövőre megint - ráadásul két ízben is - összemérhetik erejüket az Egyesült Államok és Jamaica legkiválóbb atlétái. A két ország sportági szövetségeinek a 2010-es "oda-vissza" párharcot előirányzó megállapodása szerint jövő májusban és júniusban vetélkednek a sprinterek, a gátasok, különböző futóváltók és távolugrók.
02 ápr. 2009
Kategória: Archív

Legendás atlétáról nevezték el a tatai pályát

CsúcsformábanA 80 éves Rózsavölgyi István olimpiai bronzérmes középtávfutóról nevezte el a tatai atlétikai pályát, s tartotta meg a névadót a Magyar Atlétikai Szövetség és a város. A MASZ tájékoztatása szerint az eseményen előbb tanítványai nevében Móna István öttusázó olimpiai bajnok, majd Michl József polgármester, illetve Schulek Ágoston, a szövetség elnöke köszöntötte az ünnepeltet. Az új névtáblát a MASZ első embere leplezte le.
31 márc. 2009
Kategória: Archív

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

A maraton világcsúcstartó Eliud Kipchoge együtt fut az afrikai vadőrökkel (+videó) https://t.co/T5V6ekKE5V @eththv által
Egy kis esti móka 💪💪💪 – fantasztikusan van, itt: Multisport Bázis https://t.co/zXtBECkHwn
Azt hiszem Terry Jonesről, a Monty Python egyik tagjáról így illő megemlékezni. Szomorúan, de vidáman... Isten áldj… https://t.co/6SmSLchZiA

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk

 

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)