Ultramaraton interjú - Aly Venti a Spartathlon második helyezettje
2015-ben a Spartathlonon egy fiatal amerikai lány állt a dobogó második fokán két magyar ultrafutó között. Alyson Venti egy csendes, különleges ultramaratonista, futónő. Nemcsak a futásaiban, de életszemléletében is érdekes ahogyan és amiről mesél.
"A forró éghajlat, a sík terep és a monotonitás specialistája" - tartják róla.
Megjelent a 2016 évi Skyrunner World Series eseménynaptár
A terepfutás egyik legnagyobb esemény sorozata, a Skyrunner új helyszínekkel és versenyekkel jelentette be a 2016 évi versenynaptárat.
Zahorán Ádám ezüstérmes a zeili hegyimaratonon
A hétvégén rendezték meg Németországban a zeili hegyimaratont. A 42,2 kilométeres hegyi futóversenyen a Németországban élő békéscsabai Zahorán Ádám 2:43:26-os időeredménnyel összetettben második lett.
Muhari Gábor lett a legjobb ultramaratonista Európában
Muhari Gábor nyerte meg az ultramaratonok európai szintű versenysorozatát. Összesen három versenyen indult, mindannyiszor dobogóra állhatott, és egy elképesztő pályacsúcsot is lefutott.
Idén is elmaradt a legendás Bécs-Budapest ultramaraton
Az egykori Bécs-Budapest, illetve Bécs-Pozsony-Budapest ultramaraton idén sem került megrendezésre eredeti formájában. A szervezők tájékoztatása szerint nem sikerült felkelteni a futók érdeklődését a többnapos versenyre, a "záró" félmaraton viszont idén is lesz.
Gyakori futó mítoszok és téves elképzelések
Sokan keresnek meg a futással kapcsolatos technikai és edzés kérdésekkel. Ezekre válaszolok, gyakran az internetes fórumokban is részt veszek.
Már minden futással kapcsolatos téves elképzelést és butaságot hallottam, amit csak el lehet képzelni. Az a tapasztalatom, hogy azokat az edzéssel kapcsolatos mítoszokat a legnehezebb leküzdeni, amelyek olyan vélekedéseken alapulnak, amelyek logikusnak hangzanak amiatt, ahogy a futók az edzés során érzik magukat, de nincs fiziológiai alapjuk.
Vizsgáljunk meg hármat a legáltalánosabb edzési mítoszok közül, amelyekről a futók úgy hiszik, hogy igazak, de gyakran hátráltatják a regenerálódást, és sérüléshez vagy kiégéshez vezetnek.
Deena Kastor szenior maraton csúcsdöntése a Chicago Marathon versenyen
Deena Kastor többszörös US csúcstartó, olimpikon, 42 évesen megdöntötte az US szenior maraton futás 2005 óta fennálló rekordját: a chicagói maratont 2:27:47 alatt teljesítette.
A magyar hegyikerékpárosok sikeres évzáró MTB versenye
Kiválóan teljesítettek a hétvégén a magyarok Görögországban – Benkó Barbi két szakaszon és az összetettben is dobogóra állt.
Hihetetlen útvonal rekord és Barta László terepfutás győzelme Németországban
Barta László nyerte Európa leghosszabb nonstop terepfutóversenyét, emberfeletti teljesítménnyel, hat nap alatt teljesítette a 640 km-es távot, miközben közel 30 órával javította meg az útvonalrekordot.
Staicu és Csere teljesítette a riói olimpiai szintet maratonfutásban
Vasárnap a 42. Berlin maratonon Simona Staciu és Csere Gáspár megfutotta a riói olimpia részvételi szintjét. A hírt a mob.hu-nak Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára erősítette meg.
Simona Staicu a Dunakeszi VSC 44 éves hosszútávfutója 2:41.28 idővel a 32. helyen ért a célba. Ideje 22 másodperccel jobb mint a riói olimpia részvételi szintje. A magyar atlétanő 2004-ben már szerepelt olimpián, ahol a 45. lett.
Nagy Katalin pálycsúccsal nyerte a 245 km-es Spartathlon ultrafutást
Tavaly két magyar futónő versenyéről szólt az Athén és Spárta közötti 245,3 kilométeres ultramaraton, a Spartathlon. A címvédő, háromszoros győztes Lubics Szilviának most gondjai voltak, 2014 másodikja, az amerikai színekben versenyző Nagy Katalin elképesztő iramot diktálva győzött.
Abszolútban a negyedik lett, három férfi előzte meg. A női pályacsúcsot alaposan megjavította, Lubics tavaly 26 óra 53 perc 40 másodpercet futott, Nagy 25:07:13-as eredménnyel fejezte be.
Az első lépések Rió felé
Futok. Újra futok. Végre futok.
Ahogy betöltöttem a 6. hetet, én már rohantam a futó cipőm felé, hogy ha törik, ha szakad én most kilépek azon a bizonyos ajtón, és neki vágok egy jó futásnak. Na de természetesen, mielőtt neki álltam volna öltözködni, páromra tekintettem, hogy “na de biztos kimenjek”. Mire ő bátorító tekintettel, Levivel a kezében azt mondta, “persze menj, öltözz már”.