Hogyan éreztétek magatokat a Spartan Race szlovák futamán?
Lilla: Nagyon jól éreztem magam, feladat volt, meg kellett mutatni idegen helyen, hogy mi is tudjuk élvezni ezt a sportot. Maroknyi magyar versenyző volt kint, nagyon örültünk egymásnak is. Mivel eredményt is fel tudtunk mutatni, nem lenne igaz, ha azt mondanám, nem éreztem hihetetlenül jól magam.
Zita: Lillának ez volt a második versenye, külföldi versenyek közül pedig az első, nekem azonban már komolyabb Spartan-múlt van a hátam mögött: tavaly 4 külföldi versenyen indultam, idén pedig Lillához hasonlóan én is részt vettem az első hazai Spartan Race-en is. Ez az oka annak, hogy van viszonyítási alapom, és azt kell mondanom, a mostani szlovákiai verseny nem vonult be a kedvenceim közé. Ennek több oka is volt, de leginkább a jellegtelen terep volt az, ami elvette a kedvem. A többi magyarral való találkozásnak viszont én is nagyon örültem, jó volt érezni, hogy egy célért vagyunk ott!
Milyen verseny volt, mit emelnél ki pozitívat, negatívat?
Lilla: Egyelőre csak az eplényi futammal tudom összehasonlítani, ahhoz képest sokkal laposabb volt a hangulat. A víz és sár hiányát (már akinek ez hiányzik), pótolta a technikásabb szögesdrótpálya, mert azt alacsonyra feszítették ki, felfele tartott a dombon, a talaj durva háncsos volt.
Zita: A verseny szervezésében alapvető hibák voltak. A pálya vonalvezetése egy helyen nem volt egyértelmű, az egyik akadálynál pedig nem volt állomásellenőr, így az elsőnek odaérkező versenyzők önhibájukon kívül rosszul hajtották végre a feladatot. A hangulatot össze sem lehetett hasonlítani az eplényi futaméval. Számomra érthetetlen volt az egész, mert tavaly a szlovákok is remek versenyeket rendeztek jobbnál jobb terepeken, így rutinos versenyszervezőként nem lett volna szabad ilyen hibákat elkövetniük. De hogy pozitívumot is írjak, megérkezett végre az új fajta finisher medál és póló, ami a tavalyinál sokkal szebb, és jobb minőségű, és most először kaptunk az amerikai versenyzőkéhez hasonló rajtszámos fejpántot is!
Számodra mi volt a legnehezebb a versenyen?
Lilla: A dárdadobás. Esélytelen :)
Zita: Nem akarom Lilla szavait ismételni, a dárdadobás valóban kifog az emberek 80 %-án, mivel gyakorlott technikát igényel. Nekem személy szerint nehéz volt most megtalálni magamban a motivációt a verseny közben azok után, hogy a rajtvonalnál sem volt meg a kellő hangulat.
A futás, terepfutás, erőelemek, ügyesség milyen arányban voltak a versenyen?
Lilla, Zita: Futásból jutott mindenféle, sík földút, veszélyesebb, sűrű aljnövényzetű erdei lejtők és emelkedők, árkok, még egy rövid aszfalt is. Az akadályok most a szokásosnál könnyebbek voltak, hiszen nem volt sehol víz, így nem nehezítette csúszós sár a pályát. A kötélmászás és a szénabálák viccesen alacsonyak voltak. Egyedül a szögesdrót pálya kárpótolt minket a könnyebb akadályokért, ez kellő kihívást jelentett!
A győztesek miben volt jobbak, mint a legjobb magyarok?
Zita: Sajnos még mindig egyértelműen a futásban, hiszen az akadályokat mi is szinte hibátlanul végrehajtottuk, és csak a dárdánál végeztünk bűntető feladatot! Van hová fejlődnünk, főleg a fölfelé futásban!
Mi jár a fejedben, hogyan tudsz koncentrálni egy ilyen összetett versenyszámban?
Lilla: Az egyensúlyozós akadályok előtt lassítottam pár másodpercre, hogy higgadtan, hiba nélkül tudjak végigmenni rajtuk.
A futásnál koncentráltam, hogy ne maradjak le Zitától. Ez időnként nehéz volt, mert többször is közénk került néhány férfi, akik kevésbé bírták a kaptatókat, így én is lassultam, a keskeny erdei ösvényen felfelé nem könnyű előzni, a tetején pedig küzdöttem, hogy ezt ledolgozzam.
A verseny végén együtt, kézenfogva futottatok be a célba. Mi volt ennek az oka és mit jelentett számotokra együtt állni a dobogón?
Zita: Nekem ez a verseny sajnos most nem ment jól, és a pályán még az említett rendezési hibák is elvették a kedvem. Féltávon tudatosult bennem, hogy Lilla max. 10-20 méterre lemaradva jön mögöttem, és onnantól kicsit jobb kedvem lett! Nem igazán tudtuk, hányadik helyen futunk, de amikor megkérdeztük az egyik állomásellenőrt, és hallottuk, hogy csak két lány van előttünk, akkor gondoltam, hogy milyen jó lenne együtt felállni a dobogóra! A verseny előtt is erről beszéltünk harmadik társunkkal, hogy a célkitűzés az, hogy az össz női mezőnyben (amely 580 fő volt) mindhárman az első 10-ben legyünk. Sajnos Babettnek rossz napja volt, de végül ő is jó eredménnyel, 5. helyen ért célba. Lillával együtt futottuk a pálya második felét. Az utolsó akadályoknál picit lemaradt tőlem, mert a szögesdrót alatt hamarabb másztam át, így a cél előtti palánkon is hamarabb jutottam keresztül. Ott volt egy érdekes pillanat, mert másodpercekig nem tudtam, hol van, mennyire maradt le. A cél csak 20 méterre volt, de muszáj volt megállnom, nem akartam ott hagyni őt, ha már együtt futottunk addig. Így lett az a vége, hogy kézenfogva futottunk be. Sajnos azt még el kell mondanom, hogy a másodpercre azonos időeredményünk ellenére a szervezők először csak egyikőnket szólították a dobogóra, így ezért reklamálnunk kellett. Ez a kis incidens azonban nem von le az élményből, és nagyon büszke vagyok Lillára, hogy ilyen könnyedén teljesítette a versenyt!
Lilla: Óriási hajtóerő volt a versenyen, hogy az edzőm, Zita látótávolságon belül maradjon. Erre azért is volt szükség, mert a mögülem induló sok magas, erős és gyors férfi az első két kilométeren sorra előzött meg, és minden egyes előzés nagy kihívást jelentett, egyrészt azért, mert ahogy bevágtak elém, néha a következő lépésem helyére érkeztek, másrészt az előzések fejben is visszavetettek. De aztán megláttam, hogy Zitától nem maradtam le nagyon, és újra erőre kaptam.
Együtt a célba érkezni hihetetlenül jó érzés volt. Nem vagyok versenyzéshez szokva, de szerintem nem mindennapi, hogy valaki ennyire fair legyen. Egyébként is Zita a példaképünk, hozzá és vele járunk edzeni, ő motivál minket, mindannyiunknak van mit tanulni tőle.
Lilla, kezded-e érezni, hogy helyed van az elit mezőnyben?
Eleinte úgy gondoltam, hogy a Spartan számomra csak szórakozás, izgalmas időtöltés egy remek társaságban, de Pozsonyban ízelítőt kaptam, hogy az elit mezőny sem ördöngősség, és arra biztatok mindenkit, hogy próbálja ki magát éles helyzetben is, feszegessük a határainkat!
6. Mik a terveitek idén?
Lilla: Júliusban mindenképpen indulok a Superen Valcianska-ban, ami kb. 12 km. Ha azt is így fogom élvezni, akkor benevezek egy Beastre is még idén.
Zita: Nekem idén az a célom, hogy mindhárom versenytávot kétszer teljesítsem, minél jobb eredménnyel. Ebből a két sprint már megvan, most egy hosszabb szünet után július elején a középtáv következik Szlovákiában. Igazán nagy kihívásnak az augusztusi Beast-et gondolom, amely Csehországban egy kemény és izgalmas terepen lesz! Még nem biztos, de szó van róla, hogy Amerikához hasonlóan idén Közép-európában is rendeznek Ultra távot is. Ha ez a verseny végül megvalósul, egészen biztosan teljesítem a 42 km-t is! Ha a nemzetközi mezőnyt nézzük, azt szeretném, ha idén minden versenyen, ahol van magyar induló, valaki mindig fent is állna a dobogón közülünk! Remélem, hogy kialakul egy a csehekéhez hasonlóan erős magyar női élmezőny, és meg tudjuk mutatni, hogy helyünk van ebben a sportágban! Erre jó esélyt látok, hiszen az első két versenyen szépen teljesítettünk, és több olyan lányt is ismerek, akik nagyon jók, de csak a következő versenyeken fognak majd indulni.
7. Mit javasoltok azoknak, akik fontolgatják az indulást?
Lilla: Egy jó terepfutó cipő biztosan jó befektetés! Decemberben 10 év kihagyás után kezdtem el futni egy aerobikcipőben. Igen érdekes volt benne átvágni a szántón. Később kipróbáltam Zita korábbi terepfutócipőjét, és úgy éreztem, repülök benne! De még ennél is jobb, amit végül a csapatból a legtöbben használunk, a Salomon Speedcross, amiben a mostani versenyt is futottam. Ezt a cipőt mintha a Spartanra tervezték volna. Felkészülés? Ezt talán nem nekem kellene megválaszolni, nem a szakmám, csak követem az edzői utasításokat. :)
Zita: Bárki kipróbálhatja a versenyt, hiszen a nehéz feladatokat ki lehet váltani a bűntető feladat elvégzésével! Aki a futást nem bírja, gyalogolhat is. Mindenki maga dönti el, hogy versenyezni akar, vagy a teljesítést tűzi ki célul. Saját határaink leküzdése nagy élmény, méghozzá annyira, hogy a Spartanon induló emberek többsége újra és újra keresi a kihívást, és alig várja a következő alkalmat függetlenül attól, hogy milyen idővel ért célba! A rendezvények hangulata, és nemzetközi jellege is hozzájárul ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, és végig megvan az „együtt küzdünk" érzés! Ha az indulás mellett dönt valaki, akkor célszerű minél többféle mozgást végezni a felkészülés során, hiszen itt minden testi képességünkre szükség van! Alapvetően terepen fussunk, és végezzünk erősítő edzéseket is!
Köszönjük, további eredményes és sikeres felkészülést! Hamarosan találkozunk!
