Már előző nap lementünk páran, mert Szilvásvárad nincs közel, nem jó korán kelni, és kevés alvással végigcsinálni egy ilyen fárasztó napot. Már előző este elkezdődik az élet a pálya környékén. Most is így volt, rengeteg ismerőssel üdvözöltük egymást, és egyre többen érkeztek. Nagyon jó ilyenkor az év első nagy versenyén összefutni a régen és nem olyan régen látott ismerősökkel, dumálni egy kicsit, palacsintázni, pizzázni.
Aztán megérkezett Viktor is az új sátrunkkal. Gyorsan felállítottuk, gyönyörű szép volt, a mienk a legszebb. Ezentúl nem kell majd mindenfelé keresgélni a csapattagokat a versenyek helyszínén, lesz hely, ahol mindenki összegyűlhet.
Elfoglaltuk a szállást is, hát sokkal nem nyújtott többet, mint a sátram, de alvásra megfelelt. Sajnos a beígért csapat létszám nem érte el a várakozásaimat, de nagy esti bulit úgysem akartunk tartani. Kerestünk valami vacsorát a budapesti árakkal dolgozó helyi vendéglátóipari egységekben, aztán irány az alvás.
Reggel levonultunk a sátorhoz, üdvözöltük az újonnan érkezőket, készülődtünk a rajthoz. Kábé ezerötszáz induló egyszerre rajtol, el lehet képzelni, mi van ott olyankor. Ehhez képest elég simán lezajlott a rajt, aztán sokáig fölfelé haladtunk az erdőben, betonúton. Ez jó ilyen létszámnál, mert nincsenek veszélyes helyzetek, széthúzódik a mezőny, hamar beáll mindenki az erőnlétének megfelelő helyre. Nincs is rosszabb, mint amikor valaki lefelé hajt az elején, aztán leszáll az első emelkedőn, és feltart mindenkit. Itt ilyen nem fordul elő.
A pálya első részében vannak a nagy emelkedők, nagyon lassan telnek a kilométerek. De az elején még nem szokott gond lenni. Az emelkedőhöz képest még az átlagsebesség sem olyan rossz. Persze az Ördög-oldal ezt kicsit lerontja. A talaj eléggé fel volt ázva, a kövek csúszósak voltak, nehéz volt nyeregben maradni. Szilvásváradon egyébként mindig esik az eső, ilyen a helyi mikroklíma. Hétvégén gyönyörű napos idő volt, de pénteken nagyon esett, és elég nagy sár volt helyenként. Rövid szakaszok kivételével azért lehetett haladni, a biciklin és a bőrünkön képződő bevonat az élvezeti értéket nem rontotta. :) A Bükk szépsége mindenért kárpótolt.
3 óra elteltével még csak 40 kilométernél jártam, és úgy tűnt, hogy soha nem érek végig. A frissítőállomásnál kicsit szédelegtem, de próbáltam sok banánt és csokit enni, sokat inni, hogy magamhoz térjek. Aztán tovább indultam fölfelé, ám ekkor fázni kezdtem. Süt a nap, fölfelé megyek, és fázom?
Tudtam, hogy ez sok jót nem jelent. De szerencsére jobban lettem, talán az evés hatására. Na nem sokkal, egy elég borzalmas 10 kilométer következett. A lábamban alig volt erő, sokan elmentek mellettem. Nem estek jól a sáros részek, és az emelkedők. 50 kilométertől már gyorsabban telt az idő, volt egy pár kellemesebb szakasz, éreztem, hogy közeledik a cél. A cél, ami a 60. kilométer elérése. Onnan ugyanis már csak lefelé kell menni, csak arra kell vigyázni, hogy az ember fáradtan ne hibázzon nagyot a gyors lejtőn.
Vigyáztam is, az utolsó 10 kilométer így is megvolt 20 perc alatt. Végre újra a stadionban, taps, gratuláció, minden nehézség elfelejtve. Szinte percre pontosan olyan eredménnyel, mint tavaly, ezek szerint tavaly sem voltam valami nagy formában. De már csak a szépre emlékszem, meg lehet beszélni a versenyt a haverokkal, gratulálni egymásnak, enni, pihenni. És sajnálni azokat a szerencsétleneket, akik a hosszú távról este hat után érkeznek csak be.
Lassan csomagolunk, sátrat bontunk, elköszönünk. Érdemes volt eljönni, ne legyen soha rosszabb hétvégi program. Sajnálhatja, aki kihagyta.
Debug: specified directory - https://mail.terepsport.hu/images/gal/szilvas2008team